A 12 éven aluli gyermekek teszt nélkül nem vehetnek részt a szakkörökön

gyerekek

A járványbizottság javaslata szerint a gyermekek kettőtől 12 éves korig nem vehetnek részt a szakkörökön és egyéb foglalkozásokon, ha nem estek át a betegségen és nem rendelkeznek negatív teszttel.

 

Az ügyben a Szlovák Ifjúsági Tanács (Rada mládeže Slovenska), az Adjunk hangot a gyerekeknek (Dajme hlas deťom ) és a Rodičia.sk kezdeményezések már felszólaltak, azt szeretnék, ha az eddig is működő rendszer lenne érvényes, amely szerint a gyerekek teljesen oltottnak minősülnek, de azt is elfogadnák, ha ingyenes tesztelést biztosítanának nekik. 

"A gyermekeket nem szabadna korlátozni az őket fejlesztő tevékenységekben, és ha az állam tesztelést ír elő, akkor a nem invazív teszteket ingyenessé kéne tenniük a számukra” - áll a közös nyilatkozatukban.

A szervezetek közölték, tudomásul veszik a nehéz járványhelyzetet, de szerintük más európai országban példátlan, hogy ilyen intézkedéseket vezessenek be. A gyermekekkel foglalkozó klubok és polgári társulások hozzátették, hogy a gyermekekre vonatkozó korlátozások visszahatnak, és veszélyeztetik a gyermekek iskolán kívüli foglalkozásait és a sportágazat fenntarthatóságát.

Az egészségügyi minisztérium szerint a gyerekek többsége ebben a korcsoportban nincs beoltva, így járványügyi szempontból kockázatnak számítanak.

"A problémáról még tárgyalni fogunk. Ha a járványügyi kockázatot más módon tudjuk csökkenteni, akkor a szakértői vita alapján felülvizsgáljuk a döntést” – mondta a minisztérium szóvivője,

Dáša Račková, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) a Markízának küldött nyilatkozatában közölte, hogy a szakkörök esetében a tömegrendezvények feltételeit kell követni az adott járás besorolása szerint.

(br, tasr, tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?