9,89, 10,6 vagy 11,69% munka nélkül? Játék a statisztikával

Pozsony |

<p>Ján Richter szociális ügyi miniszter már ma nyugodtan hátradőlhet foteljében: teljesült a kormányprogram egyik, rá vonatkozó ígérete: a munkanélküliség 10 százalék alá csökkent. Igaz, csak kis kozmetikával.</p>

A munkanélküliségi trend nyilvánvaló: évek óta csökken a munkanélküliek száma. Márciusban az azonnal rendelkezésre álló munkanélküliek aránya, vagyis azoké, akik már holnap munkába tudnak állni, a 10%-os határ alá esett – 9,89 volt. Ez 0,2 százalékpontos, abszolút számban kifejezve 5643 fős csökkenést jelent. A munkaügyi hivatal a hó végén 268 559 munkanélkülit tartott nyilván ebben a kategóriában. A kép ennél azonban kicsit sötétebb, az előző Fico-kormány ugyanis módosított a nyilvántartás módszertanán: 2013-tól nem számítanak az azonnal rendelkezésre állók közé azok, akik közmunkát végeznek. A nyilvántartás szerint az ő számuk mintegy 18 ezer fő volt márciusban, az UniCredit Bank elemzői szerint őket is számítva 10,6%-os a ráta. A teljes munkanélküliség adatai ennél is rosszabb számokat mutatnak, a betegeket, az átképzésen résztvevőket és a gyakorlaton részt vevő pályakezdőket is beszámítva 317 681-en voltak a munkanélküli-nyilvántartásban, ami a teljes aktív korú lakosság 11,69%-a. Elemzők a munkanélküliség további csökkenésére számítanak. „Ugyan a csökkenés lassult, de ez lehet a munkanélküliek nem megfelelő képzettségi struktúrájának az eredménye is” – mondta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Ha azonban az azonnal rendelkezésre álló munkanélküliek számát figyeljük, akkor Ján Richter szociális ügyi miniszter már most, a kormányprogram elfogadása előtt teljesítette az abban kitűzött 10 százalékos célt. A miniszter a hosszú távú munkanélküliek számának csökkentését tartja a legfontosabb célnak, ami az elemzők szerint nehéz feladat lesz. „2014 áprilisa óta a tartósan munkanélküliek száma is enyhe csökkenést mutat” – emelte ki Richter. A további csökkenést a szociális vállalatokról szóló törvény elfogadásától várja. „A szociális vállalatok standard gyakorlattá válhatnak a tartósan munkanélküliek alkalmazása során” – állítja Richter.  „A munkaerő-kereslet emelkedik, azonban már vannak olyan jelek, hogy a munkaadók a megfelelő képzettségű munkaerő hiányával számolhatnak” – áll a Szlovák Nemzeti Bank elemző osztályának gyorsjelentésében. – Emelkedik a külföldi alkalmazottak száma, és a munkaadók is jelzik, hogy egyre nagyobb hiány mutatkozik a megfelelő munkaerő tekintetében.” A munkanélküliségi ráta továbbra is a Rimaszombati járásban legmagasabb, a 26,91 százalék 12 526 munkanélkülit jelent. A csökkenés ugyan márciusban 0,24 százalékpontos volt, de a jelentősebb ugrást nehezíti, hogy rendkívül magas a régóta munkát keresők aránya. 8850 embernek több mint egy éve nincs állása, ami 70%-os arányt jelent, de ennél is rosszabb mutató, hogy 5489 ember, vagyis az összes munkanélküli csaknem fele már több mint 4 éve nem dolgozott. A magas, több mint 20 százalékos aránnyal rendelkező járások – Késmárk, Nagyrőce, Rozsnyó, Poltár – esetében is hasonló – legalább 35 százalék feletti – a négy évnél hosszabb ideje munkát kereső munkanélküliek aránya. Az országos átlag eközben 20 százalék körül mozog. Viliam Páleník, a Foglalkoztatási Intézet vezetője szerint éppen az ő elhelyezésük lesz a legnehezebb, hiszen gyakorlatilag már semmilyen munkakészséggel nem rendelkeznek. A legalacsonyabb munkanélküliségű járásokban gyakorlatilag már most munkaerőhiány mutatkozik. A Galántai járás 4,28 százalékos rátával a második az országban, itt 273 embernek nincs munkája, míg a szabad munkahelyek száma 1190. Az országban március végén több mint 35 ezer embernek tudtak volna azonnal munkát adni. A Rimaszombati járás több mint 12 ezer munkanélkülijére azonban helyben csak 191 szabad állás jutott. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?