959 új munkahely létesült a Kassa-környéki járásban

Richard Raši
Hernádcsány |

A Kassa-környéki járásra kidolgozott cselekvési terv keretében 2018 októberétől 959 új munkahely létesült, emellett pedig 9,21 százalékra csökkent a regisztrált munkanélküliségi ráta a járásban.

Az eredeti elképzelés szerint 2022-ig 822 új munkahelyet kellett volna létesíteni, így ezúttal is sikerült túlteljesíteni a tervet. Erről Richard Raši (Smer-SD), a beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes tájékoztatott a szerdai kihelyezett kormányülés után a Kassa-környéki járásbeli Hernádcsányon (Čaňa).

„A Kassa-környéki járásra vonatkozó cselekvési tervet 2018. október 3-án fogadtuk el Lapispatakon (Ploské). A többi járásban már 2016-tól elfogadásra kerültek az akciótervek. Az összes járás közül a Kassa-környéki kezdte meg leggyorsabban az akcióterv megvalósítását, és az első évet tekintve a legjobb eredményeket érte el”

– mondta Raši. Hozzátette: 2018 és 2022 között 69 millió euró uniós támogatást kell befektetnie a járásnak, eddig 21 millió euróra kötöttek szerződéseket. Raši szerint ez „rakétakilövéshez hasonlítható indulás”.

2018-2019-re több mint 1,5 millió euró összegű regionális támogatást állapítottak meg. Eddig 35 projektet hagytak jóvá a járásban, ami a támogatás 83 százalékos felhasználását jelenti.

Raši elmondása szerint a cselekvési terv elfogadásakor az volt a cél, hogy a 11,5 százalékos munkanélküliségi rátát 2022-ig 10 százalék alá szorítsák vissza. Mára a munkanélküliségi ráta a járásban 9,21 százalékra csökkent. „Ez azért érdekes, mert míg országosan egy év alatt 0,9 százalékkal csökkent a munkanélküliség, itt több mint 2,2 százalékkal esett vissza” – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes.

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő megjegyezte: mióta betölti a hivatalát, a kormány 77-szer ült össze, ebből harmincszor a régiókban. Kilátásba helyezte, hogy néhány miniszterrel együtt a közeljövőben a fejlettebb járásokba is ellátogat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?