600 kiló romlott hús érkezett

marhahús
Pozsony |

Hatszáz és nem háromszáz kiló marhahús került Szlovákiába arról a lengyel vágóhídról, ahol beteg és elhullott állatokat dolgoztak fel. A tiszti főorvos szerint 520 kiló húst már feldolgoztak

Az ellenőrzéseknek köszönhetően derült ki, hogy hatszáz kiló marhahús érkezett Szlovákiába arról a lengyel vágóhídról, ahol beteg és elhullott állatokat dolgoztak fel – közölte Jozef Bíreš, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet igazgatója. A hazai hatóságok csütörtökön 300 kiló rizikós húsról tudtak. Korábban a lengyelek állították, Szlovákiába nem érkezett hús az érintett vágóhídról. A botrány kirobbanását követően országos, átfogó ellenőrzést indítottak, így derült ki, hogy 14 üzemi étkeztetést nyújtó intézménybe, köztük óvodákba, iskolai és szociális otthonok étkezdéibe, valamint éttermekbe és üzletekbe is került a lengyel marhahúsból. További egy étkezdében talált hús laborvizsgálati eredményeire vár a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ). Ján Mikas tiszti főorvos tájékoztatása szerint 520 kiló húst már felhasználtak, különböző mártásokkal készítették el. Az ÚVZ-nek nincs tudomása arról, hogy bárkinél egészségügyi problémák léptek volna fel a marhahús elfogyasztását követően. 

Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet nyomon követte a marhahús útját. A három beszállítón keresztül az ÚVZ ellenőrei eljutottak az éttermekhez és étkezdékhez. A botrányra reagálva Trencsén megye ideiglenesen betiltotta a megyei oktatási intézményekben a marhahús felhasználását. Így reagáltak arra, hogy az iskolai étkezdék egyik húsbeszállítója egyike annak a hat kiskereskedőnek, amelynél találtak marhahúst a kockázatos lengyel vágóhídról. Gabriela Matečná (SNS-jelölt) mezőgazdasági miniszter találkozott Lengyelország szlovákiai nagykövetével, akitől magyarázatot kért a történtekre, illetve tájékoztatást a lengyel szervek további lépéseiről. Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos közölte, hétfőn Lengyelországba utaznak az unió ellenőrei. Az agrárminiszter szerint a hazai vágóhidakon szigorú az ellenőrzés, elképzelhetetlen, hogy itthon a lengyelországihoz hasonló eset előforduljon. Felszólította az iskolai és szociális intézetek étkezdéinek működtetőit, hogy rendkívül körültekintően járjanak el az élelmiszerek beszerzésekor. A miniszter azt állította, a jelenlegi szabályok már nem kényszerítik az iskolákat arra, hogy a legolcsóbb termékeket vásárolják meg. (ie, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?