Matečná: A szlovák vágóhidakat megfelelően ellenőrzik

Ivachnófalu |

A szlovák vágóhidak és gyártók ellenőrzése megfelelően működik, ezért nem kell attól tartanunk, hogy nálunk is megtörténhet az, ami Lengyelországban. Mindezt Gabriela Matečná földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (SNS) mondta el a csütörtöki (1. 31.) ivachnófalui (Ivachnová) sajtótájékoztatóján. Egyúttal felszólította a fogyasztókat, hogy fogyasszanak szlovák húst és élelmiszereket, amelyeket a legelőtől az asztalig ellenőriznek.

 

„Lehetetlennek tartom, hogy Lengyelországban ne legyen jelen állatorvos az állatok levágásánál. Szlovákiában a nap 24 órájában ott van az állatorvos az állatok levágásánál, aki ellenőrzi a behozott állatokat és azok húsát“ - mondta Matečná, hozzátéve, hogy így biztosított az állat védelme a levágásnál, ahogy a minőségi és egészségre nem káros hús is.

Milan Lapšanský, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszeripari és kereskedelmi osztályának vezérigazgatója elmondta, hogy Szlovákiában évente mintegy 27 000 tonna marhahúst termelnek, további 12 000 tonnát pedig más országokból - többek között Németországból, Csehországból, Lengyelországból, Hollandiából és Írországból - hoznak be. „Figyelmeztetjük a fogyasztókat, hogy figyeljenek oda, milyen élelmiszereket fogyasztanak, mert ez már ismétlődő probléma, ami azt jelenti, hogy Lengyelországban valahol komoly gondok vannak“ - magyarázta.

Lapšanský szerint a legnagyobb veszélyt a határ menti területek, az engedély nélküli üzemek és a piacokon teherautókból árusítók jelentik. „Beteg állattól senki ne várjon egészséges húst. Egyelőre még nem tudjuk, milyen jellegű betegségről van szó, azt sem zárhatjuk ki, hogy emberre is ártalmas. Ezért fokozottan kérünk mindenkit, hogy érdeklődjön a marhahús eredete és minősége felől, nemcsak a boltokban, hanem az éttermekben is, és inkább válasszanak ellenőrzött, minőségi és biztonságos szlovák marhahúst“ - mondta.

 

Kapcsolódó cikkünk

A veszélyes hús az azt elfogyasztónál szalmonellafertőzést, Pasteurella-fertőzést, klamidiózist, paratuberkulózist, parazitikus megbetegedéseket vagy  az állat húsában található hormon- és antibiotikum-maradványok okozta betegségeket okozhat.

Jozef Bíreš, az Állami Állat-egészségügyi és Élelmiszer-felügyelet (ŠVPS) igazgatója a csütörtöki ivachnófalui sajtótájékoztatón bejelentette, hogy csaknem háromszáz kilogramm veszélyes lengyel marhahús került a szlovák éttermekbe és iskolákba.

A földművelésügyi minisztérium a botrány kirobbanása után azonnal ellenőröket küldött a kérdéses üzemekbe, akik átvizsgálják a húst szállító járműveket. Az ellenőrök állomáshelyét Gabriela Matečná földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (SNS) is meglátogatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?