500 eurós minimálbér 2019-ben: a Smer bemutatta legújabb szociális csomagját

Pozsony |

<p>Robert Fico miniszterelnök ma Nyitrán bemutatta a Smer szociális csomagját a legerősebb kormánypárt programalkotó konferenciáján.</p>

Fico elmondta, hogy pártja 2019-re el akarja érni, hogy 500 euró legyen a minimálbér. Az éjszakai, valamint a hétvégi munkáért nagyobb jutalékokat akarnak, valamint támogatnák a munkahelyi mobilitást. A szociális csomag értéke 250 millió euró, és beledolgozták az SNS javaslatát arról, hogy fokozatosan adó- és járulékmentes legyen a 13. és 14. havi fizetés.

Fico szerint a minimálbér emelésével a Smer Mikuláš Dzurinda egykori miniszterelnök álmát váltja valóra, aki valaha kétszeres fizetésekről beszélt. Azt is elmondta, hogy véleménye szerint a minimálbér emelése nem fogja munkanélküliség növekedését eredményezni, ahogy az éjszakai és hétvégi munkáért járó megnövelt jutalékok sem. Fico azt is bejelentette, hogy 2018-ban az állami alkalmazottak bérét is növelni fogják.

A Smer arról is meg akarja nyitni a vitát, hogy bizonyos szociális jogokat pontosabban rögzítsenek az alkotmányban.

Fico beszédében azt is bejelentette, hogy tudomása szerint valaki megtekintette a bankszámláját. Az ügyről azonban nem mondott semmi konkrétumot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?