50 millió eurót ad a kormány a kollégiumokra

Ötven millió euró eurót költhetnek a rektorok kollégiumaik felújítására. Az összeget azonban nem kapják meg egyszerre.Pozsony.

Ötven millió euró eurót költhetnek a rektorok kollégiumaik felújítására. Az összeget azonban nem kapják meg egyszerre.

Pozsony. A korábban ígért 20 millió helyett, 50 millió eurót költhetnek az egyetemek rektorai a katasztrofális állapotban levő kollégiumok helyreállítására – ebben állapodott meg tegnap Robert Fico kormányfő és Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter a hazai egyetemek rektoraival. „Megegyeztünk, hogy az egyetemek megkapják a korábban megígért 50 millió eurót. Az összeg egy részét, 20 millió eurót idén, a fennmaradó részt pedig jövőre használhatják fel” – közölte a kormányfő. Fico nem tartja reálisnak, hogy a bonyolult közbeszerzési eljárás és az engedélyeztetés miatt az egyetemek képesek lennének év végéig kimeríteni az 50 millió eurós keretet. Enélkül pedig a felújítás nem mehet végbe. „Ha idén mégis sikerül többet elkölteniük, akkor megemeljük a 20 milliós csomagot” – szögezte le a kormányfő.

Kétéves ígéret

A kollégiumok helyreállítását Robert Fico előző kormánya vetette fel. Akkor az egyetemek rektorai mintegy 300 millió euróra becsülték azt az összeget, melyből a hazai kollégiumok széles körű felújítását meg lehetne valósítani. Fico 2016-ban 50 millió eurót ígért a munkákra. A választások után pihentették a témát. A Főiskolai Hallgatói Tanács (ŠRVŠ) tavaly nyílt levelet írt a kormányfőnek melyben arra kérték, tartsa be korábbi ígéretét. Egy hete a koalíciós tanács egyeztetését követően jelentette be a három pártelnök, hogy két lépésben 20 millió eurót szabadítanak fel a kollégiumok felújítására.

Csepp a tengerben

A diákok azonban azt állították, hogy ez az összeg pusztán az életveszélyes állapotok felszámolására lesz elegendő. „Fel kell újítani az épületek tetőszerkezetét, ki kell cserélni az ajtókat és az ablakokat, a vízvezetékrendszert és a lefolyócsöveket, fel kell újítani a szociális helyiségeket és a belső berendezést. Ezek mellett a hőszigetelést is el kell végezni” – állítja Lovász Bálint, az ŠRVŠ elnöke, aki tegnap délelőtt elfogadhatatlannak tartotta a kormányfő azon ajánlatát is, mely szerint a kollégiumok felújítására vonatkozó minden számlát kifizet a kormány.

Robert Fico tegnap arra is felszólította a rektorokat, hogy használják ki az épületeik hőszigetelésére vonatkozó egyéni pályázati lehetőségeket, melyekről korábban Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter tájékoztatta az egyetemek vezetőit. „Ez az összeg jóval magasabb, mint az általunk kínált 50 millió euró” – zárta Fico.

„Örülök a korrekt egyezségnek. Ma pontosítottuk azt a folyamatot, melyben két évvel ezelőtt megállapodtunk” – közölte Rudolf Kropil, a rektori konferencia elnöke.

Nem lesz találka

A diákok meghívták Robert Fico miniszterelnököt, hogy az egyetemek rektoraival együtt vegyen részt a felújítással kapcsolatos egyeztetésen. „A diákok tárgyalópartnere az oktatási miniszter, az én partnereim pedig a rektorok” – reagált a kormányfő a hallgatói tanács felvetésére. Martina Lubyová viszont megerősítette, ahogy korábban, a jövőben is bármikor kész tárgyalóasztalhoz ülni a diákok érdekvédelmi szervezetével.

„Robert Fico kormányfőnek a tönkrement kollégiumok problémájára nem az asztal mellől kellett volna megoldást keresnie, hanem azonnal párbeszédet kellett volna kezdeményeznie a diákokkal és a rektorokkal. Ha valóban 300 millió euróba kerülhet a kollégiumok felújítása, akkor a kormány által kínált 20 millió euró valóban nem lesz elegendő” – közölte Miroslav Sopko (OĽaNO). (ie, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?