4000 katona szerelhet le

Pozsony |

<p>Szlovákia nincs elszigetelve a világot fenyegető veszélyektől,  nem lehet, hogy ezek felkészületlenül vagy váratlanul érjék őt - jelentette ki Ľubomír Galko védelmi miniszter ma Pozsonyban.</p>

A miniszter egy védelmi konferencián elmondott beszédében emlékeztetett: jóllehet biztonságunkat a NATO és az EU is garantálja, nekünk is meg kell tenni a szükséges lépéseket, ellenkező esetben nemcsak Szlovákiát, hanem partnereit is kockázatnak tesszük ki.

A tárcavezető attól tárt, ha a 2012-es védelmi költségvetést változatlan formában fogadják el, azaz a minisztériumnak 746 millió euróból fog kelleni gazdálkodni, akkor 4000 katonának fognak felmondani, és a vadászgépektől is elbúcsúzhatunk.

Galko elmondta, minden eshetőségre felkészültek, és válságköltségvetést dolgoztak ki, mely azonban leépítéssel, vagy bizonyos szolgáltatások tartós szüneteltetésével is kénytelen számolni. A tervek szerint jövőre a bruttó hazai össztermék 0,98 százalékát fordítanák védelmi kiadásokra. A NATO elvárása 2 százalék lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?