40 ezer voks is elég lehet a sikerhez

Pozsony |

<div>Ma ismét szavazhatunk &ndash; fél éven belül ez már az ötödik választás. Ez is közrejátszhat a várt alacsony részvételben &ndash; és az, hogy európai parlamenti választásról van szó. Így kevés is elég lehet a sikerhez a pártoknak.</div><div>&nbsp;</div>

Bő 100 ezer szavazat – két éve a parlamenti választásokon ennyi sem volt elég a bejutáshoz. Ma ugyanennyi vokssal simán két mandátumot lehet szerezni. Az alacsony érdeklődés miatt minden szavazat felértékelődik – a preferenciaszavazatok is. Legfeljebb két jelölt nevét lehet karikázni. A közvélemény-kutatók 20%-os vagy annál is alacsonyabb részvételt várnak (öt éve 19,6% volt), amivel ismét uniós sereghajtók lehetünk. Ezt vetíti előre a választói igazolványok iránti lanyha érdeklődés: negyedannyi igazolványt adtak ki az önkormányzatok, mint a márciusi államfőválasztás 2. fordulója előtt.Az EP-választások már csütörtökön megkezdődtek: Hollandiában és Nagy-Britanniában már választottak, tegnap Írország és Csehország polgárai járultak az urnákhoz (a szigetországban 11, Csehországban 21 képviselői hely a tét). Bár az összeurópai voksolás végeredményét csak vasárnap éjjel tehetik közzé, Hollandiában az exit poll eredmények szerint a vártnál jóval gyengébben szerepelt, csak a negyedik helyen végzett a Geert Wilders vezette idegengyűlölő Szabadságpárt. A választási részvétel 37 százalékos volt – elemzők előzetesen nagyobb választási hajlandóságot vártak. Nagy-Britanniában az előzetes adatok alapján a legnagyobb EU-ellenes párt, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) előretörését hozták a választások. „A UKIP-róka már a westminsteri tyúkólban van” – fogalmazott Nigel Farage pártelnök, arra utalva, hogy a fő parlamenti pártok rémülettel figyelik a szigetországot az unióból kivezetni szándékozó UKIP előretörését. A brit kormánykoalíció két pártja, a konzervatívok és a Liberális Demokraták jelentős veszteségeket szenvedtek – a voksolásra jogosultak alig 40%-a járult az urnákhoz. Csehországban 38 párt és mozgalom mintegy 850 jelöltje versenyez, a választási részvétel 30% körül alakulhat. Magyarországon vasárnap lesz a választás.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?