320 eurós minimálbér januártól?

Pozsony |

<p>A válság ellenére is 8,1 százalékkal emelné a minimálbért január elsejétől a kormány, derül ki a szociális ügyi minisztérium javaslatából. A jelenlegi 295,50 euróról (8902,2 korona) 319,50 euróra (9625 korona) nőne a havi kereset alsó határa.</p>

A minisztérium szerint ekkora változtatást indokol az átlagbér 2008-as emelkedése. Ha ugyanis a szakszervezetek és a munkaadók nem tudnak megegyezni, akkor a minimálbér az előző évi átlagos béremelkedés nyomán nőhet, amennyiben a kormány nem javasol más összeget.
A januári 26,63 eurós (800 korona) emelkedés után újabb jelentős növekedés következne be, ami elsősorban a munkaadóknak okoz problémát. Martin Hošták, a Munkaadók Országos Uniójának elnöke úgy véli, hogy ez a lépés akár az érdekegyeztető tanács végét is jelentheti. „A kormány kötelezte magát arra, hogy nem fogad el olyan intézkedéseket, melyek ártanak a vállalkozóknak“ - magyarázta a szervezet álláspontját Hošták. Szerinte a minimálbér emelése rontja a cégek helyzetét, főleg a jelenlegi időszakban, amikor csökken a termelékenység. Úgy látja, hogy főleg a szegényebb régiókban működő vállalkozások kerülnek nehéz helyzetbe, és sokakat a csőd szélére sodorhat ez az intézkedés.
A szlovákiai szakszervezetek ragaszkodnak a 8,1 százalékhoz. Emil Machyna, a vasasok vezetője az intézkedéssel kapcsolatban kifejtette: szükség van ilyen jelentős emelésre, mert lehet, hogy a következő években - a bérek stagnálása miatt - nem nő jelentősebb mértékben a minimálbér sem.
Szlovákiában a térség országait tekintve - Ausztriát leszámítva - az egyik legmagasabb a minimálbér. A volt szocialista országok közül csak Szlovéniában és Csehországban magasabb a legalacsonyabb kereset összege, de a januárra tervezett növeléssel megelőzzük Csehországot is. A minimálbér emelkedéséről szeptemberben dönt a kormány. (lpj, ak)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?