23 és 5 óra között lesz érvényben a kijárási korlátozást, de lesznek kivételek

kijárási tilalom

A kijárási korlátozás 23 és 5 óra között lesz érvényben, ebben az időben csak munkába, orvoshoz lehet menni, vagy az alapvető dolgok elintézése céljából lehet elhagyni a lakást.

A kijárási korlátozás 23 és 5 óra között lesz érvényben, ebben az időben csak munkába, orvoshoz lehet menni, vagy az alapvető dolgok elintézése céljából lehet elhagyni a lakást. Ezt Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök jelentette be az egyházak, az iskolák, a sportklubok képviselőivel, a vendéglők működtetőivel, valamint a mozik és a színházak üzemeltetőivel folytatott keddi találkozó előtt. Hozzátette, a központi válságstáb egyetért a rendelkezéssel. Azt egyelőre nem közölte, melyik naptól lép érvénybe a korlátozás.

A kormány szerdai (november 11.) ülésén tárgyal a kijárási korlátozásról. A jelenlegi rendelkezés november 14-ig van érvényben. A veszélyhelyzet is ezen a napon ér véget. Hétfőn (november 9.) a központi válságstáb azt javasolta, hogy a kormány további 90 nappal hosszabbítsa meg a veszélyhelyzetet.

Matovič elmondta, hétfőtől (november 16.) már nem lesz szükség a negatív koronavírus-teszt felmutatására.

Feltételezem, hogy erre az igazolásra csak a hét végéig, azaz vasárnap estig lesz szükség, mert jelenleg nem folyik általános tesztelés

- mondta a kormányfő az újságíróknak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?