2010-től saját szükségletre tarthatnak maguknál füvet a csehek

Prága |

<p>Az eddigi 15 évről 14 évre csökkenti a fiatalkorúak büntethetőségének határát az új cseh büntető törvénykönyv, amelyet kedden este fogadott el a cseh képviselőház. Az új szabályzat az eddigi 25-ről 30 évre emelte a legmagasabb börtönbüntetést.</p>

A korrupcióért akár 12 év szabadságvesztés is kiszabható, míg saját szükségletekre bárki szabadon tarthat magánál marihuánát.

Ugyanakkor bűncselekménynek fog számítani a nácizmus és a kommunizmus népszerűsítése. Tilos az emberi sejtek klónozása is. Újdonság, hogy bűncselekménynek fog számítani az emberek alkalmazása fekete munkára, a számítógépes adatok lopása vagy a menedzserek eltúlzottan nagy vállalkozói kockázatvállalása. A jogszabálygyűjtemény bevezeti az alternatív büntetések intézményét is. A nagy viták ellenére végül is a jogszabálygyűjtemény része maradt a privatizációs folyamatban elkövetett visszaélések büntethetősége is.

Ha a jogszabályzatot a szenátus is elfogadja és az államfő aláírja, amit a helyi megfigyelők már csak formalitásnak tartanak, akkor az 2010-ben lép életbe.

A jelenleg érvényben lévő büntető törvénykönyvet még 1961-ben fogadták el, s a többszöri módosítások ellenére is ma már számos tekintetben nem felel meg a kor követelményeinek.

"Az új büntető törvénykönyv elfogadása másfél évtizedes munka eredménye, amely alapvető módon megváltoztatja, szinte forradalmasítja a csehországi jogrendet" - állítja Pavel Šámal, a cseh legfelsőbb bíróság tagja.

A legnagyobb vitát éveken keresztül a fiatalkorúak büntethetőségi határának a csökkentése váltotta ki. Végül is győzött az a vélemény, hogy a mai 14 évesek már képesek tudatosítani cselekedeteik súlyát, tehát teljes mértékben - akár szabadságvesztéssel is - viselhetik azért a felelősséget is. A másik oldalon már 14 éves korukban személyazonossági igazolványt kapnak és hivatalosan is engedélyezett számukra a szex. A büntethetőségi korhatár csökkentéséhez jelentősen az is hozzájárult, hogy a fiatalkorúak az utóbbi években több súlyos bűncselekményt követtek el.

A parlamenti pártok közül a büntető törvénykönyv ellen csak az ellenzéki Cseh- és Morvaország kommunista pártjának képviselői szavaztak. Lényeges elvi kifogásuk, hogy a jogszabály egyenlő módon tiltja a nácizmus és a kommunizmus népszerűsítését. "Ezzel a paragrafussal a büntető törvénykönyv ideológia tartalmat vett fel. Ez számunkra elfogadhatatlan" - jelentette ki Vojtěch Filip pártelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?