20 év börtönt javasol az ügyész Kočnernek és Ruskónak a váltóhamisításért

kočner rusko vél
Bazin |

Ján Šanta ügyész összefoglaló beszéde végén pénz- és értékpapír hamisításért 20 év letöltendő börtönbüntetést javasolt Marián Kočnernek és Pavol Ruskónak. 

Ján Šanta, a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze 20 év börtönbüntetés kiszabását javasolja Marián Kočnerre és Pavol Ruskora a Markíza televízió váltóinak meghamisításáért és az igazságszolgáltatás akadályoztatásáért. Záróbeszédében az ügyész rámutatott, hogy a vádlottak múltja miatt nem tud felhozni enyhítő körülményeket.

Azonos büntetés kiszabását javasolja mindkettőjükre, hiszen a bűncselekmény elkövetésében mindketten ugyanolyan arányban vettek részt.

„A bűncselekményt Marián Kočner tervelte ki, de Pavol Rusko hathatós közreműködése nélkül nem tudta volna elkövetni” – közölte Šanta. Hangsúlyozta, hogy a két vádlott célirányosan, egymással megállapodva és előre kitervelt módon cselekedett. Tettük célja az volt, hogy több tízmilliót szerezzenek a televízió tulajdonosától.

Šanta emlékeztetett, hogy a vádlottak 69 millió eurót akartak szerezni, amely soha nem látott összeg a szlovák büntetőjog történetében. Hozzátette, reméli, hogy az eset nem fog megismétlődni, továbbá hogy a bűncselekménnyel 8 millió euró kárt okoztak, abban az ügyben a Pozsony V Járásbíróság már döntött. Emiatt nem javasolta a maximálisan kiszabható 25 év szabadságvesztést.

A Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa lezárta a bizonyítási eljárást a Markíza TV váltóinak meghamisítása ügyében. A büntetőtörvénykönyv értelmében az ügyész, a sértettek ügyvédje, majd a vádlottak védője tartja meg záróbeszédét. Legvégül a vádlottak kapnak szót.

Az ügyész záróbeszédében arra is rámutatott, hogy a váltókat 2016-ig senki sem látta, és aláírásukra semmilyen ok nem volt. Szerinte a vádlottaknak nem tetszett, hogy a Markízából sokkal kevesebb nyereségük volt, mint Milan Fiľonak és Ján Kováčiknak. Šanta a haszonszerzést tekinti a bűncselekmény indítékának.

A vád szerint Kočner és Rusko, miután megegyeztek Štefan Ágh vádlottal, akinek az ügyében külön eljárás indult, négy hamis váltót állítottak ki, ezeket pedig mellékletként mutatták be fizetési meghagyások kibocsátásakor. Kočner ellen Ján Kuciak újságíró meggyilkolása ügyében, valamint a Gatex cég ügyében is vádat emeltek hűtlen kezelés miatt. Ruskot a váltóhamisítás mellett azzal is vádolják, hogy ő rendelte meg Sylvia Klaus-Volzová meggyilkolását.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?