1921-ben 22% volt a magyarok aránya

MÓZES SZABOLCS

Kis túlzással állítható, a népszámlálás szinte egyidős az emberi civilizációval. Népösszeírásokat már az ókorban is tartottak, a világtörténelem talán legismertebb népszámlálása a bibliai Újszövetségben szerepel. Az i. e. 6. évben tartott cenzus miatt kellett ugyanis Jézus Krisztus szüleinek elhagyniuk Názáretet, és József családjának városába, Betlehembe menniük. Így született Jézus Názáret helyett Betlehemben – a népszámlálás miatt...

Népösszeírást tartottak szinte az összes jelentős ókori birodalomban, Európában viszont csak az újkorban jött ismét „divatba” – elsősorban technikai és logisztikai okok miatt. Egy-egy összeírás lebonyolítása ugyanis meghaladta a középkori államapparátusok kapacitásbeli lehetőségeit.

Adók és katonák

A népszámlálások kezdetben két okból voltak fontosak az uralkodó elit számára: azt akarták megtudni, hány potenciális adózója van az államnak, illetve mennyi hadra fogható lakossal bír az ország.

Az első, ezeken a célokon túlmutató népszámlálásokat a nemzetállamok korában, a 19. században tartották. Ekkor az adózási kérdések mellett legalább ennyire fontossá váltak a nemzetiségi és a felekezeti kérdéskörök. Európában a 19. század második felétől tartanak rendszeresen népszámlálásokat.

A történelmi Magyarország – s így a mai Szlovákia – területén az első népösszeírást II. József rendeletére 1784 es 1787 között hajtották végre. Ennél korábbi hivatalos adatok nem állnak rendelkezésünkre az ország lakosságának számáról és összetételéről.

A kutatók különböző közvetett módszerekkel – régi adóösszeírási listák, községlisták, egyházi jellegű összeírások – tudják csak megbecsülni, a korábbi századokban mennyi lehetett az ország lakosainak száma. A korábbi korok etnikai összetételének megállapítása még ennél is problémásabb.

Történészek számításai szerint a tatárjárás előtt 1,5–2 millió lehetett a történelmi Magyarország lakosainak száma, ez a tatárjárás miatt közel a felére csökkent. Az 1300-as évek elején 2–2,5 millió lakosa volt az országnak, a 15. század végén, Hunyadi Mátyás uralkodása idején 3,5–4 millió. A másfél évszázados török megszállás ismét visszavetette az ország népességszámát, a 18. század elején hozzávetőlegesen 4–4,2 millió lakosa volt Magyarországnak. Összehasonlításként: 1910-ben 20 millió lakosa volt az országnak. Most hozzávetőelg 30 millióan élnek ezen a területen.

A tatárjárás, de főképpen a török hódoltság az ország etnikai képét is alapvetően megváltoztatta. A tatárjárás után jelentek meg Magyarországon nagyobb számban a németek, a török előrenyomulás következtében nőtt meg jelentősen a szerb és román etnikum aránya. Magyar kutatók szerint a középkorban 70–80 százalék közötti volt a magyarok arányszáma, ez csökkent le a 18. század végére 40 százalék alá. Kissé sarkítva így elmondható: Trianon egyik közvetett „okozója” a 150 éves török hódoltság volt.

1869-től rendszeresen

A történelmi Magyarországon az első modern értelemben vett népszámlálást 1869-ben tartották meg, azóta tízévente megszámlálják a lakosságot. Az első, a lakosság etnikai összetételét firtató cenzust 1880-ban tartották – igaz, akkor nem a nemzetiségre, hanem az anyanyelvre kérdeztek rá.

Amíg 1869-ben, az első modern népszámláláson 12 váltakozó nagyságú kérdéskör került fel az összeírólapokra, addig 1900-ban már csaknem háromszor ennyi, 1941-ben pedig már 60-ra emelkedett a kérdéskörök száma.

Manapság a statisztikusok a kérdőívek összeállításakor főként két dologra figyelnek: a kérdések legyenek közérthetőek, világos választ lehessen rájuk adni, másrészt pedig a kérdőív kitöltése ne tartson túl sokáig. Annak ellenére, hogy a népszámláláson való részvétel kötelező, sok múlik azon, mennyire akarnak közreműködni a polgárok.

A tapasztalatok szerint a rosszul megfogalmazott, vagy bonyolult kérdésekre statisztikai szempontból használhatatlan válaszok érkeznek, a hosszú kérdőív kitöltése pedig fárasztó – ez szintén csökkenti a körültekintő kitöltési hajlandóságot és a népszámlálás eredményeinek felhasználhatóságát.

Emellett fontos szempont, hogy a kérdéskörök összehasonlíthatóak legyenek. A statisztikusoknak vigyázniuk kell arra, hogy a kategoriális újítások ne tegyék lehetetlenné az összehasonlítást legalább az eggyel korábbi népszámlálással.

Másodszor anonim, először neten

A történelmi Magyarország területén az utolsó népszámlálást 1910-ben tartották, akkor – Horvátország területét nem számítva – a lakosság több mint fele magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Az utolsó magyar népszámlálást a mai Dél-Szlovákia területén 1941-ben ejtették meg, három évvel a magyarlakta vidék Magyar Királysághoz történt visszacsatolása után.

Az első csehszlovák népösszeírásra 1919-ben került sor, az első csehszlovák népszámlálást pedig két évvel később tartották.

Míg az 1910-es magyar népszámlálás szerint a mai Szlovákia területén a lakosság 30 százaléka magyar anyanyelvű volt, addig az 1921-es csehszlovák népszámlálás csak közel 22 százaléknyi magyart mutatott ki. Szakemberek szerint az igazság valahol a két adat között lehet. A szlovák történelemtudomány a mai napig kétségbe vonja az 1910-es cenzus anyanyelvi eredményeit, míg a magyar kutatók a csehszlovák népszámlálások visszásságaira mutatnak rá.

A II. világháború után 1950-ben tartottak először népszámlálást, ezt már a kommunista hatalom szervezte. A rendszerváltás utáni első összeírásra 1991-ben került sor, az első anonim népszámlálást 2001-ben tartották .

Egészen addig – országtól és rendszertől függetlenül – a kérdőíven fel kellett tüntetni a nevet is. Európában egyébként ritkaságszámba megy a névtelen kérdőív, Szlovákián kívül csak Magyarországon és Oroszországban nem kell megadni a kitöltő nevét. Franciaország az ellentétes példa, ott még alá is kell írni a kérdőívet.

Az idei népszámlálás is hoz egy fontos újítást: ez lesz az első cenzus, melyen elektronikusan formában is ki lehet tölteni a kérdőíveket.