100 milliós támogatásról késtünk le

Martina Lubyová
Pozsony |

Az ellenzék szerint az SNS felel azért, hogy másfél éve nincs előrelépés a tudományos és kutatási pályázatok kapcsán, ráadásul Szlovákia több millió eurótól esik el az oktatási tárca tétlensége miatt. A miniszter smeres elődjét hibáztatja a problémákért. 

Már biztos, hogy 100 millió eurónyi uniós forrást nem használhatunk fel a tudományos és kutatási projektek támogatására. Lekéstük ugyanis a merítés határidejét. Ez az összeg azonban nem végleges, azt hogy pontosan hány millió eurótól esik el a hazai tudományos élet csak év végén derül ki. Sajtóhírek szerint az elbukott összeg akár kétszázmillió euró is lehet. 

Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter szerint a felelősség elődjét, Juraj Draxlert (Smer) terheli, mert a problémák 2014 őszén kezdődtek. „Akkor egyetlen felhívást sem hirdettek meg, egy év tétlenül telt el” – állítja a miniszter. Juraj Draxler azonban visszautasítja a vádakat, s állítja, úgy távozott a tárcától, hogy a pályázati feltételeket kidolgozták, a pályázatokat meghirdették. Draxler szerint Peter Plavčan (SNS-jelölt) törölte a felhívásokat, enyhén módosítva később ismét meghirdette őket. „Már akkor világos volt, hogy valaki a saját projektjeinek készíti elő a talajt” – zárta a Smer volt oktatási minisztere. Veronika Remišová (OĽaNO) emlékeztetett, hogy az oktatási tárca az elmúlt öt év alatt 73 millió euróról szóló szerződést írt alá, most két éve van arra, hogy 860 millió euró összértékű szerződésekre bólintson rá. Szerinte egyértelmű, hogy az SNS hozzá nem értése miatt millióktól esik el Szlovákia. 

Kapcsolódó cikkünk

Az ellenzéki képviselő továbbá arra is figyelmeztetett, hogy másfél évvel az oktatási tárca legnagyobb botrányát követően még mindig mintegy 166 millió euró összértékű vitatható szerződés van érvényben. Ezeket a tárca máig nem mondta fel. „Ráadásul ezt az összeget nem az unió, hanem a hazai adófizetők fogják kifizetni az olyan postafiók cégeknek, melyek hetekkel a pályázati felhívások közzététele előtt alakultak, s annak ellenére is sikeresen pályáztak, hogy soha nem foglalkoztak tudománnyal és kutatással” – közölte Remišová. 
Az ellenzéki képviselő szerint Martina Lubyová azzal áltatta a lakosságot, hogy keresi a megoldást erre a problémára, miközben nem csinált mást, csak az uniós alapokról a lakosságra hárította ezt a terhet. Remišová szerint így a kormányhoz közeli cégek arra költhetik az euró milliókat, amire csak akarják. „Hiszen pontosan tudjuk, hogyan ellenőrzik saját embereiket” – jegyezte meg az OĽaNO képviselője. 

Remišová állítását támasztja alá például az is, hogy ez az összeg kiesett az uniós forrásokról szóló jelentésből. Az oktatási minisztérium viszont azt állítja, hogy önkényesen nem mondhatja fel az uniós pályázatokra vonatkozó szerződéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?