Zöld utat kapott az uniós bővítés

Brüsszel. A tizenötök állam- és kormányfői tegnap este megállapodtak az EU tíz országgal – köztük Szlovákiával – való bővítésének finanszírozásáról. A hírt lapzártakor, a dán elnökség köreiből szerzett információkra hivatkozva közölték a hírügynökségek.

Brüsszel. A tizenötök állam- és kormányfői tegnap este megállapodtak az EU tíz országgal – köztük Szlovákiával – való bővítésének finanszírozásáról. A hírt lapzártakor, a dán elnökség köreiből szerzett információkra hivatkozva közölték a hírügynökségek. Az említett forrás szerint ez a megállapodás lehetővé teszi, hogy a decemberi koppenhágai EU-csúcson lezárják a csatlakozási tárgyalásokat a tagjelölt országokkal. ĺgy 2003 áprilisában Athénban alá lehet írni a csatlakozási szerződéseket is. Az Európai Bizottság által javasolt kettő helyett három évre növelnék a csatlakozási szerződésbe iktatandó védzáradékok időtartamát. Brüszszeli források szerint az EU-tagállamok nem módosítanak azon az ajánlatukon, amely szerint az újonnan csatlakozó országok tízéves átmeneti időszak alatt érnék el a közvetlen mezőgazdasági támogatások uniós szintjét. Ez megegyezik az Európai Bizottság eredeti javaslatával. Eszerint az új tagországok termelői a csatlakozás utáni első évben, 2004-ben az uniós támogatási szint 25 százalékát kapnák; az arány 2007-ig évente 5, majd 10 százalékkal emelkedne, s így 2013-ban érné el az unióban akkor érvényes szintet. E tervezetnek az előző nap létrejött német–francia kompromisszumon alapuló fontos eleme, hogy a támogatások fokozatos bevezetése a „pénzügyi stabilitás” keretében történne. Ez azt jelenti, hogy a 25 tagú unióban 2007 és 2013 között a közös agrárpolitikára (CAP) fordított kiadások éves összege reálértékben nem haladhatja meg a 2006. évi szintet. A kohéziós és strukturális politikákra a bővítéssel kapcsolatban fordítható kiadások teljes összege 23 milliárd euró lenne a tegnap tárgyalt tervezet szerint. Az EB eredetileg 25 milliárdot javasolt, a tagországok egy része ezt 21 milliárdra kívánta volna csökkenteni. A mi szempontunkból ez azt jelenti, hogy például Szlovákia az elmaradott régiók fejlesztésére az eredetileg tervezettnél 7 milliárd koronával kap kevesebbet. (TASR, MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?