Vladimír Mečiar milliárdos kacsája

Pozsony. Ellensúlyozni akarja a kormány a lakosság egyes rétegei számára az euró bevezetése okozta pluszköltségeket. A kabinet ezzel elismeri, hogy a közös pénznem bevezetése egyeseket hátrányosan érinthet, és egyben azt is, hogy a kilátásba helyezett inflációfékező intézkedések – például az árakat indokolatlanul emelő kereskedők büntetése – nem lesznek elég hatékonyak.

Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke kedden kijelentette, hogy a kormány mintegy 22 milliárd koronát tartalékol az esetleges negatív hatás kompenzálására. Ján Počiatek pénzügyminiszter tegnap óvatosabban fogalmazott, de nem zárta ki, hogy valóban készülnek bizonyos intézkedésekre. „Úgy vélem, ennek a gondolatnak van alapja, de a megvalósítás a jövő évi folyamatoktól függ” – jelentette ki Počiatek. Megkérdőjelezte azonban az intézkedés költségigényét. „Nem tudom, honnét vette a 22 milliárdos összeget, még nem kezdődtek el a megbeszélések a költségvetésről” – mondta a miniszter. A lehetséges intézkedéseket nem tartja kizártnak Robert Fico miniszterelnök sem. „Elsősorban az alacsony jövedelműeken akarunk segíteni” – nyilatkozta a miniszterelnök. Ugyanakkor azt állította, hogy csak olyan mértékű kompenzációt tart elképzelhetőnek, mely nem járulna hozzá az infláció növekedéséhez. „A pénzügyi fegyelmet továbbra is betartjuk, a maastrichti kritériumoknak is megfelelünk, de karácsonyi nyugdíj például biztosan lesz” – jelentette ki Fico.

A pénzügyminisztérium egyelőre nem végzett elemzést arra vonatkozóan, mely csoportok számára lenne indokolt az ellensúlyozás. „Ma még erről korai beszélni, de mindenképpen a jövedelem alapján kell meghatározni, kire vonatkozzon” – mondta lapunknak Miroslav Šmál, a pénzügyminisztérium szóvivője. Szerinte ma még azt sem lehet meghatározni, mekkora lesz az infláció az euró hatására. „Ezt ma még senki sem tudja megmondani, voltak ugyan előrejelzések azokban az országokban, ahol már bevezették a közös pénzt, de a valóságban néhol rosszabb, máshol pedig jobb helyzet alakult ki” – mondta Šmál.

A jegybank legfeljebb 1 százalékpontos emelkedést tart elképzelhetőnek, sokkal valószínűbb azonban a 0,3–0,4-es növekedés. A pénzügyi tárca szóvivője nem tartja ellentmondásnak, hogy a kormány eddig nem beszélt az esetleges hátrányokról, ellenben megállapodást kötött a munkáltatók szövetségeivel és a szakszervezetekkel, hogy az infláció a lehető legalacsonyabb szinten maradjon. (lpj, s, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?