Visszaélt a hatalommal?

Pozsony. Miroslav Varša, a földművelésügyi minisztérium dunaszerdahelyi regionális osztályának igazgatója ellen felmerült a hatalommal való visszaélés és az összeférhetetlenség gyanúja. A Pravda napilap szerint az ügyben már a rendőrség is nyomoz.

Pozsony. Miroslav Varša, a földművelésügyi minisztérium dunaszerdahelyi regionális osztályának igazgatója ellen felmerült a hatalommal való visszaélés és az összeférhetetlenség gyanúja. A Pravda napilap szerint az ügyben már a rendőrség is nyomoz. Jaromír Košin, a földművelésügyi minisztérium illetékes szekcióigazgatója lapunkkal közölte: a szaktárca belső ellenőrzése szintén vizsgálódik az ügyben, eredmény egy vagy két héten belül várható. Miroslav Varša pozíciójából adódóan évente mintegy 200 millió korona agrárdotáció elosztásáról dönt, s egyes értesülések szerint az állami támogatások odaítélésekor a számára külföldi utakat finanszírozó cégeket részesíti előnyben, emellett a cégének vonzó megbízásokat adó társaságok buzgalmát is honorálni szokta. Különösen szembetűnő volt a gombai Agrobio cég által 1999-ben kért 3,5 millió koronás öntözési hozzájárulás. Szakértők szerint ekkora összegből 2,3 millió köbméter vizet lehetne finanszírozni, ami szembetűnően sok, ha azt vesszük figyelembe, hogy abban az évben Szlovákiában összesen 8 millió köbméter öntözővizet használtak fel. A túlzó kérés akkor válik igazán érthetővé, ha figyelembe veszszük: az Agrobio megrendelésekkel látta el Varša saját cégét, a dunaszerdahelyi székhelyű Stavilt. Ezt az összefonódást egyébként a rendőrség is vizsgálja. Az agrártárca vezető pozícióban levő munkatársa a vádak egyik felét tagadja; szerinte ugyanis külföldi útjait a vendéglátók fizetik, s azok mindannyiszor szakmai jellegűek voltak. Azt viszont nem tagadja, hogy 1998 novembere óta a Stavil cég társtulajdonosa, ami már csak azért is jogszerűtlen, mert Varša már legalább 10 éve alapbére 25 százalékának megfelelő havi összeget (kb. 2500 korona) kap azért, mert nem fejt ki vállalkozói tevékenységet. (ú, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?