Visegrádiak – Vöröskőn

Vöröskő. A Pálffyak egykori birtokán, a vöröskői várban díszvacsorával kezdődött meg tegnap a visegrádi országok kormányfőinek informális találkozója, amely ma Szomolányban ér véget.

Vöröskő. A Pálffyak egykori birtokán, a vöröskői várban díszvacsorával kezdődött meg tegnap a visegrádi országok kormányfőinek informális találkozója, amely ma Szomolányban ér véget. Az előzetes program szerint Medgyessy Péter magyar, Vladimír Špidla cseh, Leszek Miller lengyel és Mikuláš Dzurinda szlovák miniszterelnök elsősorban a jövő heti, koppenhágai európai uniós csúcsra készülve egyezteti a négy állam tárgyalási pozícióját; és megvitatják a közös fellépés lehetőségeit. Áttekintik azt is, milyen területeken gyarapítható a visegrádiak katonai együttműködése, miután Szlovákia is tagja lesz az észak-atlanti katonai szövetségnek. A vendéglátó miniszterelnök pedig ismerteti a jövő nyárig tartó szlovák soros elnökség legfontosabb céljait. Dzurinda ezt a tisztséget június végén, jelképesen a Mária Valéria hídon vette át a magyar miniszterelnöktől. Lapunk érdeklődésére Martin Maruška kormányszóvivő azt válaszolta, hogy – négyoldalú találkozó lévén – nem várható a szlovák és a magyar kormányfő külön megbeszélése a szlovák–magyar nézetkülönbségeket kiváltó kedvezménytörvény ügyében. Az MTI szerint Medgyessy még tegnap este hazautazott. (-y-f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?