Pozsony. Néhány hazai kis húsfeldolgozó – az állat-egészségügyi ellenőrök éberségét kijátszva és a meglevő jogi kiskapukat kihasználva – olyan készítményeket gyárt és forgalmaz a piacon, amelyek esetében nem kapott engedélyt a közegészségügyi szakhatóságoktól – állítják a Szlovákiai Húsfeldolgozók Szövetségének tagjai.
Veszélyes hústermékek a hazai piacon?
A legnagyobb hazai ipari húsfeldolgozókat tömörítő érdekvédelmi szervezet szerint a házi kolbászféleségek akár a fogyasztók egészségét is veszélyeztethetik, hiszen ellenőrizetlen alapanyagból készülnek.
„A nem hőkezelt húskészítmények, ilyenek a házi kolbászféleségek is, az Élelmiszerkódex szerint csak olyan alapanyagból készülhetnek – ecsetelte Dušan Kamenský, a losonci Hrádok húsfeldolgozó kereskedelmi igazgatója –, amelyeket előzőleg az állat-egészségügyi felügyelet ellenőrei mikrobiológiai vizsgálatnak vetnek alá.” Ezért ilyen termékeket eladásra csak speciális engedéllyel rendelkező gyártók készíthetnek. Márpedig a húsfeldolgozók szövetségének tagjai úgy tudják: engedéllyel nem rendelkező kis húsfeldolgozók is piacra dobják a főleg kisebb boltokban a hőkezeletlen termékeket.
Viliam Pohlynak, a szövetség ügyvezetőjének szavaiból kiderült, hogy főleg Kelet-Szlovákiában tarolnak az ilyen olcsóbban termelő gyártók. Az ország nyugati részében pedig olyan húsfeldolgozók terítenek mélyhűtött termékeket, akik nem kaptak engedélyt fagyasztott termékek gyártására. A szövetség bejelentése alapján az állat-egészségügyi felügyelet szigorította az ellenőrzéseket. (gyor)
Nem lesz drasztikus húsáremelés
Pozsony. A húskészítmények ára legfeljebb 4–5 százalékkal drágulhat még – állítják a hazai húsfeldolgozók, cáfolva az esetleges drasztikus áremelés hírét. Adataik szerint május elseje, tehát az EU-csatlakozás óta a fogyasztók valóban 16-20 százalékkal többet fizetnek a húsért és húskészítményekért, ám nem a felvásárlási árak miatt. Azok – egy-másfél korona eltéréssel – a 2000-es és a 2002-es szintet követik. A gyártók szerint alapanyag-drágulásra aligha kell számítani, mivel Dániából, Hollandiából importálható elegendő olcsó sertéshús. (gy)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.