Vasárnap taroltak a kormánypártok

Budapest. Minden eddiginél nagyobb, 51,06 százalékos részvételi arány mellett a kormánypártok előretörését hozták Magyarországon a vasárnapi önkormányzati választások. A fővárosban Demszky Gábor, az SZDSZ főpolgármester-jelöltje a szavazatok csaknem 47 százalékát szerezte meg.

Budapest. Minden eddiginél nagyobb, 51,06 százalékos részvételi arány mellett a kormánypártok előretörését hozták Magyarországon a vasárnapi önkormányzati választások. A fővárosban Demszky Gábor, az SZDSZ főpolgármester-jelöltje a szavazatok csaknem 47 százalékát szerezte meg. Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független jelölt a voksok mintegy 36 százalékát, Gy. Németh Erzsébet (MSZP) pedig 13 százalékát kapta. A Fővárosi Közgyűlésben az MSZP az 1998-as eredményhez képest 4 mandátummal többhöz jutott. A szocialisták 24, a Fidesz–MDF– MKDSZ 21, az SZDSZ 16, a MIÉP pedig 5 helyet szerzett. Jelentős kormánypárti előretörést hozott a választás a budapesti kerületekben is. Kormánypárti, illetve a koalíciós pártok részvételével létrejövő szövetségek vezetik a megyei közgyűlések többségét. Négy évvel ezelőtt csaknem az összes megye a Fidesz irányítása alá került, most a 19 megye közül 16-ban az MSZP egyedül, egy megyében az SZDSZ-szel közösen szerezte meg a legtöbb mandátumot. Zalában 15-15 a Fidesz és az MSZP képviselőinek száma. 1998-ban a Fidesz és szövetségesei 408 megyei közgyűlési mandátumot szereztek, most 341-et. Az MSZP önállóan 1998-ban 250, most 372 mandátumot szerzett. Ehhez jön még az SZDSZ-szel közösen szerzett 20 közgyűlési hely. Az SZDSZ 1998-ban 47, 2002-ben 25 mandátumot szerzett önállóan, a MIÉP 13 helye 2-re csökkent. Kormánypárti fölény alakult ki a megyei jogú városokban is: 16 helyen győztek a koalíciós jelöltek, 5 településen ellenzéki városvezetőt választottak, egy nagyvárost független polgármester irányít. (m, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?