Vagyonnyilatkozat még egyszer

Pozsony. Idén januárban vagyonnyilatkozat-ügyben már ellátogattunk az adóhivatalba, október végéig néhányunknak még egyszer meg kell ezt tennünk.

Vagyonnyilatkozatot az arra rendszeresített nyomtatvány kitöltésével lehet tenni. Elvben 3 évente kerül rá sor, és az adóhivatal ez alapján igyekszik megállapítani, hogy ez alatt az adózott jövedelmünk lehetővé tette-e a bevallott vagyongyarapodást. Idén azonban ez az ügy januárban is napirenden volt, most pedig október végéig újabb határidő vár ránk. Ennek oka, hogy a parlament a vonatkozó törvény módosításával idén májusban a korábbi megoldásnál sokkal használhatóbb és a polgárok számára kevésbé kényelmetlen szabályozást fogadott el. A legnagyobb változás, hogy azoknak, akik az elmúlt évek során nem tettek szert komolyabb vagyonra, ezentúl nem kell nyomtatványok kitöltésével vesződniük. A határ megállapításánál két kategóriát kell figyelembe vennünk. Ingatlan esetében akkor kell bevallást tennünk, ha 1999. szeptember 1-je óta másfél millió koronánál nagyobb értékű ingatlanra tettünk szert. A másik lehetőség: a másfél millió koronát meghaladó ingósággal vagy vagyoni jellegű egyéb értékkel (például készpénzzel vagy bankbetéttel) rendelkezünk. Itt a döntő dátum a múlt év utolsó napja, ha ekkor az e kategóriába eső vagyonunk meghaladta a másfél millió koronát, szintén vonatkozik ránk a nyilatkozási kötelezettség. Ha, mondjuk, valakinek drága ingatlana van, de a készpénze kevesebb 1,5 millió koronánál, akkor az utóbbit már nem kell feltüntetnie. Szintén újdonság, hogy a cégeknek (jogi személyeknek) ezentúl nem kell ilyen nyilatkozatot tenniük, vagyonukat már eddig is meg lehetett állapítani az adóbevallás mellékleteiből. Az ügyben nyilatkozó szakértők szerint a mostani eljárás és az alkalmazott űrlap is egyszerűbb a januárinál, így kevesebb gondot okoz az érintetteknek. Sokan kételkednek viszont az egész akció gazdaságosságában, már csak azért is, mert az adóhivatal a mai napig nem hozta nyilvánosságra, hogy eddig mennyi pénzt szedett be a fedezetlen vagyongyarapodás megadóztatásával. Tény viszont, hogy ha nem tudjuk adózott jövedelemmel bizonyítani vagyonunk gyarapodását, erre akár 38 százalékos pótadót is kivethetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?