Turizmus és terrorizmus

Pozsony. Szeptember 27-e a Turizmus világnapja, azonban az USA elleni terrortámadás az emberek utazási kedvére is rányomta és várhatóan sokáig rányomja a bélyegét.
A hazai utazási irodák többsége szerint a tavalyi év őszéhez viszonyítva csökkent a repülőutak iránti érdeklődés.

Pozsony. Szeptember 27-e a Turizmus világnapja, azonban az USA elleni terrortámadás az emberek utazási kedvére is rányomta és várhatóan sokáig rányomja a bélyegét.

A hazai utazási irodák többsége szerint a tavalyi év őszéhez viszonyítva csökkent a repülőutak iránti érdeklődés. A Kartago tours vezetője elmondta, az érdeklődés leginkább az arab államokba – Tunéziába, Egyiptomba – irányuló utak iránt csökkent, gyakrabban mondják le a már befizetett üdülést. A Kartago toursnál viszont 100 ügyfélből csak 6-10 választotta ezt. A Satur munkatársa szerint az ügyfelek leginkább attól tartanak, hogy kinntartózkodásuk alatt megindul az ellencsapást a polgári gépek előtt lezárják a légteret és így probléma adódhat a visszatéréssel. A Satur fővárosi irodájában eddig két pár mondta le törökországi útját. Nem jellemző a tömeges visszalépés, hiszen a teljes árat nem kapja vissza az ügyfél. A Satur komáromi fiókjának közvetítésében Egyiptomba novemberben utazik egy csoport és eddig még senki sem jelezte, hogy meggondolta magát. Amerikába alig repülnek, de Kínába, Japánba félelem nélkül vesznek jegyet. A kassai Fenícia utazási iroda három éve szervez utakat az Egyesült Arab Emírségekbe. Idén még novemberben indulna egy 40 tagú csoport. Érdeklődő van, de az iroda munkatársa szerint érezhetően van bennük félsz, lehet, hogy a végén páran visszatáncolnak. Az Emírségekbe a dunaszerdahelyi Tan-go tours is szervez utakat. Megtudtuk, hogy egy kétgyermekes család némi habozás után pénteken mégis elutazik az arab országba. Az egyiptomi és tunéziai utak iránt azonban a rendkívül előnyös árak ellenére sincs érdeklődés. A kisebb vidéki utazási irodákban természetesen érezhető a visszaesés, a galántai Fortuna vezetője elmondta, a környékbeliek ilyenkor egyébként is alig utaznak.

Az érsekújvári Fortuna vezetője szerint kétségtelen, hogy csökkent az utazási kedv, a támadás után még egy Svájcba tartó autóbuszt sem sikerült megtölteni. (szm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?