Továbbra is ombudsman nélkül

Pozsony. Továbbra sincs ombudsmana Szlovákiának, ugyanis a tegnapi választáson – sem az első, sem a második körben – egyetlen jelöltre sem szavazott a jelenlevő honatyák legalább 51 százaléka. A második fordulóba bejutott Bauer Edit is.

A képviselők eredetileg öt személyt javasoltak e posztra, egyikük, Ján Hrubala öt perccel a parlamenti ülés megkezdése előtt visszalépett Jana Dubovcová javára. A jelöltekre tett javaslatokat A. Nagy László, a parlament emberjogi és kisebbségügyi bizottságának elnöke terjesztette a Ház elé, s miután vita nem volt, a honatyák mindjárt szavaztak. A titkos voksoláson első nekifutásra Bauer Edit 32, Jana Dubovcová 28, Igor Lenský 8, Dušan Nikodým 32 igenszavazatot kapott, azaz a szociálisügyi államtitkár és a parlament jogi osztályvezetője jutott tovább a második körbe. Másodszorra Bauer Edit megválasztását 48-an támogatták, 59-en ellenezték, 13-an tartózkodtak, Dušan Nikodýmra pedig 50-en szavaztak igennel, 46-an nemmel, 24-en tartózkodtak. A győzelemhez 67 voks kellett volna (132-en szavaztak). Az ombudsmanválasztás második fordulóját március 14-én tartják, és a tegnapi választáson indulók – Ján Hrubalát kivéve – már nem indulhatnak még egyszer. A jelöltekre tett javaslatokat március 4-én délután négyig kell leadni. Ismét 15 képviselőnek kell támogatnia egy-egy személyt, és a többi feltétel is változatlan.

Bárdos Gyula MKP-frakcióvezető közvetlenül a szavazás után lapunknak leszögezte: az eredményből kitűnik, hogy kormánypártiak is szavaztak Bauer Edit ellen, azaz az ombdusmanválasztás ismét bizonyította, a kormánykoalíció már régen nem kormánykoalícióként működik, amiből a magyar pártnak is le kell vonnia a következtetést.

A 242 civil szervezet által támogatott Ján Hrubala jogász egyébként a házelnökhöz eljuttatott levelében a kormánykoalíció szétforgácsoltságával és azzal magyarázta visszalépését, hogy a koalíciós partnerek képtelenek voltak megegyezni egy közös személyben. A. Nagy László szerint az országban uralkodó politikai helyzetben bátorság volt Bauer Edit részéről elvállalni a jelölést. „A kormány ismét kudarcot vallott, pedig komoly ígéreteink voltak a koalíciós partnerektől. A frakcióvezetők késztetése ellenére a kormánypárti honatyák közül több mint negyvenen nem támogatták Bauer Editet. Az MKP-tól minden fontos döntésnél elvárták, hogy szó nélkül támogassuk a kormánykoalíciót, ezt mi meg is tettük. Most egy közös társadalmi ügyben kértük partnereink segítségét, hiába” – mondta lapunknak a honatya. Egyelőre nem tudni, az MKP indít-e jelöltet a következő fordulóban, az elnökség előbb értékeli a helyzetet. A. Nagy nem zárta ki, hogy ha Hrubala újra jelölteti magát, az MKP támogatni fogja. „Mindenképpen megpróbálunk majd megegyezni egy közös jelöltben” – tette hozzá a képviselő.

Igor Lenský szakszervezeti alelnök az Új Szónak elmondta, többé-kevésbé számított „vereségére”, mert a koalíción belül körvonalazódott egyfajta egyezség, ennek ellenére nem lépett vissza, mert nem akart örömet szerezni sem az ellenjelölteknek, sem az ellene kampányolóknak. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?