Tovább egyeztetnek

Budapest. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerdán és tegnap telefonon konzultációkat folytatott a visegrádi együttműködésben részt vevő országok vezetőivel – közölte tegnap a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodája.

Budapest. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerdán és tegnap telefonon konzultációkat folytatott a visegrádi együttműködésben részt vevő országok vezetőivel – közölte tegnap a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodája. A megbeszélések témája az Európai Bizottságnak az EU-bővítés finanszírozásáról szóló, szerdán nyilvánosságra hozott javaslata volt. A cseh, a lengyel, a szlovák és a magyar miniszterelnök egyetértett abban, hogy a javaslat nem biztosítana egyenlő versenyfeltételeket az új tagországok számára, ezért egyikük sem tartja jelenlegi formájában elfogadhatónak. A kormányfők megállapodtak, hogy brüsszeli főtárgyalóik további egyeztetést folytatnak a javaslatról, valamint hogy a kérdést a visegrádi négyek február második felében Keszthelyen sorra kerülő csúcstalálkozójának napirendjére tűzik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?