Stockholm. Nem sikerült lassúbbnak bizonyulnia a svéd postának a jugoszlávnál, illetve horvátnál, pedig igazán nem volt gyors: 21 évbe telt, míg eljuttatott egy képeslapot a skandináv ország déli részéről az északira. A címzett nem tudta kivárni, és időközben elhunyt.
Tizenkét centis postasebesség
Stockholm. Nem sikerült lassúbbnak bizonyulnia a svéd postának a jugoszlávnál, illetve horvátnál, pedig igazán nem volt gyors: 21 évbe telt, míg eljuttatott egy képeslapot a skandináv ország déli részéről az északira. A címzett nem tudta kivárni, és időközben elhunyt. A képeslap a 830 kilométeres távot 7814 nap alatt tette meg, óránkénti sebessége pedig 37 és fél centi volt. A jugoszláviai, illetve horvátországi címzetthez tavaly decemberben megérkezett lap ugyan feleannyi idő – tíz év – alatt tette meg a távot, de jóval közelebbre, csak tíz kilométerre kellett továbbítani, így óránkénti postasebessége 12 centiméter volt. (pan)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.