Tárgyalócsapat csúcs után, csúcs előtt

Pozsony. A kormány a NATO prágai bővítési csúcsértekezlete után olyan tárgyalócsoportot
hoz létre, amely az Észak-atlanti Szövetség 2004 májusában esedékes következő csúcsértekezletéig a csatlakozási folyamat hazai koordinátora lesz.

Az utolsó simítások. A cseh belbiztonsági erők tegnap a Beroun közelében levő Hořovicében átvették azokat a luxusgépkocsikat, amelyek az Észak-atlanti Szövetség közelgő prágai csúcsértekezletén részt vevő külföldi vendégeket szállítják majd. ČTK-felvételErről tegnapi találkozóján Mikuláš Dzurinda kormányfő, valamint Ivan Šimko védelmi és Eduard Kukan külügyminiszter állapodott meg. A testületet Ivan Korčok, a külügyi tárca államtitkára vezeti majd, s tagja lesz Rastislav Káčer, a védelmi minisztérium államtitkára is.

A kormánytagok egyeztetését követően Dzurinda bejelentette, hogy Szlovákia üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsának Bagdadot leszerelésre felszólító határozatát. A miniszterelnök kiemelte, hogy az ENSZ BT tagjaként Szíria is a határozat mellett foglalt állást. Nem részletezte, hogy egy Irak elleni támadás esetén Pozsony milyen álláspontra helyezkedne, csak annyit szögezett le, hogy a pozsonyi kormány erről a kellő időben hozza majd meg a döntést, s „szilárdan és elvhűséggel kitart azoknak az alapvető emberi értékeknek a védelme mellett, amelyek az életre való emberi jogot sorolják a legfőbb helyre”.

Ivan Šimko védelmi miniszter a megváltozott nemzetközi helyzettel kapcsolatban kész átértékelni az ország egyes stratégiai dokumentumait. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy változik a haderőreform terve, ám a módosítások nem a reform gyökeres megváltoztatását, hanem csak hangsúlyeltolódást jelentenének.

A három kormánytag arról is tárgyalt, hogy a jövőbeli szlovák hadseregen belül milyen legyen a gyorsbevetésű alakulatok aránya. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök a visegrádi államok szorosabb hadászati együttműködésével is számol, egyebek mellett a hadiipar terén is, ezért szerinte még ebben az évben találkozniuk kellene a visegrádi kormányfőknek. (s, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?