Tandíj és diáktámogatás

Pozsony. Martin Fronc oktatási miniszter szerint jövőre jelentős változások várhatók a felsőoktatásban.

A kormányprogram vonatkozó fejezetében szereplő ígéretekhez híven a következő tanévtől a felsőoktatás valamennyi típusa nagy valószínűséggel térítéskötelessé válik: a nappali és a levelező tagozatos hallgatóknak is tandíjat kell fizetniük. Az összegről egyelőre csak találgatások folynak, a tárcavezető szerint a bevezetendő tandíj nem haladja meg az egy főre jutó összköltségek 20%-át. Szlovákiában jelenleg évente fejenként mintegy 55 ezer koronába kerül a hallgatók képzése. Szigeti László, az oktatási minisztérium régi-új államtitkára kérdésünkre elmondta: „A tandíj bevezetéséhez meg kell teremteni a jogi kereteket, tehát módosítani kell a hatályos, felsőoktatásról szóló törvényt, mely tandíjmentességet ír elő a felsőfokú képzésben.” Az államtitkár hozzáfűzte, hogy a Magyar Koalíció Pártja csak abban az esetben támogatja a költségtérítéses felsőoktatás gondolatát, ha a tandíj bevezetése megfelelő kompenzációs mechanizmusok működtetésével párosul. „Tehát ha lesz hatékonyan működő diákhitel- és szociálisösztöndíj-rendszer” – hangsúlyozta az államtitkár. A terveknek megfelelően, árulta el az államtitkár, a tandíj bevezetésével párhuzamosan nőni fog a szociális ösztöndíjasok száma is, erre a jogosultsági szint csökkentésével nyílna lehetőség. (ervé)

Tőkeemelés kell a diákhitelalapnál

Pozsony. Jelenleg mintegy 100–200 milliós forgótőkével rendelkezik a diákhitelalap. Mivel ez az összeg nem elég a hallgatók valós igényeit kielégítő kompenzációs mechanizmus működtetéséhez, alaptőke-emelésre van szükség. Szigeti László véleménye szerint a jövő évi költségvetésben mintegy 400 millió koronát kell elkülöníteni erre a célra. (r-v)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?