Sztrájkra hangolódik a magyar adás

Pozsony. Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes számvevőszéki ellenőrzést kér a Szlovák Rádióban, mire költötték a kisebbségi adásra kért 45 milliót. Ha a Pátria műholdas terjesztését jóváhagyja a Rádiótanács is, a magyar szerkesztőség fontolóra veszi, hogy sztrájkba lép.

Čaplovič szerint nem fog megszűnni a magyar adás. „Ez nem történhet meg. Felkérem a Számvevőszéket, végezzen alapos ellenőrzést – mondta lapunknak. – Az üzembentartási díjat fizetik a magyar nemzetiségű polgárok is, s a törvény szerint a közszolgálati rádió köteles sugározni a kisebbségek részére.” Čaplovič szerint az állam kész kiegészíteni a kisebbségi adásra fordított összeget, ha az kevés, de nem kötelessége fizetni a rádió által követelt támogatást a középhullámra, s ez nem is függ össze a magyar adás sorsával. „A törvény szerint elsődlegesen a rádiónak kötelessége biztosítani az üzembentartási díjból a kisebbségi adásokat – véli. Nem tartja kizártnak, hogy a rádióban pénzügyi visszaélések történtek. „45 milliót adtunk. A napi 10 óra sugárzás nem kerülhet többe, érdekes pénzügyi machinációk folyhatnak” – mondta. Szerinte a rádió vezetése a kisebbségi adással zsarolja a kormányt. Hasonlóan vélekedik a kulturális minisztérium is. „Figyelmeztettük a rádió vezetését, hogy a kisebbségi műsorok középhullámon való sugárzásra történő átállítása csökkenti azok minőségét, és a középhullámú sugárzás esetleges megszüntetése a kisebbségi adás megszűnését eredményezheti, ami ellentétben áll a közszolgálati rádió küldetésével” – tájékoztatta lapunkat Jozef Bednár.

Információink szerint a magyar szerkesztőség sztrájkba lép, ha a Rádiótanács jövő héten úgy dönt, hogy jövőre a Pátria csak interneten és műholdon lesz fogható, és földi sugárzásban mindössze egy óra lesz. Tiltakozó nyilatkozatot juttatnak el a vezérigazgatónak, a Rádiótanácsnak, a kormány kisebbségi jogokért felelős alelnökének, valamint az Európa Tanács és az Európai Parlamentnek is. A rádió csupán óránként sugározna híreket, mert ez kötelessége, egyébként csak zene lenne hallható. A rádió épülete előtt a tanács ülésezése idején tüntetni fognak a hazai magyar szervezetek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?