Szlovák állami kitüntetés magyaroknak

Pozsony. A szlovákiai magyar művészeti és tudományos élet jeles egyéniségeinek adott át tegnap magas állami kitüntetést Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a Kormányhivatalban. A kitüntetés egyfajta életműdíjnak is tekinthető, hiszen Csáky Pál szavai szerint igyekeznek kerek születésnaphoz is kötni az elismerést.

Csáky Pál éppen Zeman tanár úrnak gratulál és köszöni meg sok évtizedes pedagógusi munkájátPavol Funtál felvételePozsony. A szlovákiai magyar művészeti és tudományos élet jeles egyéniségeinek adott át tegnap magas állami kitüntetést Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a Kormányhivatalban. A kitüntetés egyfajta életműdíjnak is tekinthető, hiszen Csáky Pál szavai szerint igyekeznek kerek születésnaphoz is kötni az elismerést. A Szlovák Köztársaság Ezüstérmét kapta B. Kovács István eddig kifejtett tudományos és közéleti tevékenységéért, Jarábik Imre szerteágazó, kiemelkedő népművelői és a szlovákiai magyar kultúra javára végzett munkájáért, Lőrincz Katalin újságíró, szerkesztő sokrétű és színvonalas tevékenységéért, Tóthpál Gyula fotóművész és Turner Zsigmond színművész művészi tevékenységéért, Zeman László nyelvész, nyugalmazott egyetemi tanár pedig sok évtizedes pedagógusi munkájáért. Turner Zsigmond betegsége miatt később veszi át a kitüntetést.

A fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Szlovák Rádió magyar adása a Szlovák Kormány Aranyérmét, 55 éves napilapunk pedig Ezüstérmét kapott. A kitüntetést a Pátria Rádió nevében Papp Sándor főszerkesztő, az Új Szó képviseletében Szilvássy József főszerkesztő vette át. Csáky Pál nem csupán a két intézmény eddigi tevékenységét méltatta, hanem a további, szorosabb együttműködés ötletét is felvetette. A kitüntetettek nyilatkozatait az 5. oldalon olvashatják. (me)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?