Szárnyalnak a gázárak

Pozsony. A Szlovák Gázművek drasztikus áremelésekre szánta el magát. Ha valóra válnak az elképzelései, akkor 2004-re a gázárak a jelenlegi szinthez képest akár a duplájára is emelkedhetnek.

Jövőre a háztartások átlagosan 43,7 százalékkal fizetnek majd többet a gázért, mint idén, és nagyjából ugyanekkora áremelésre számíthatunk 2004-ben is – állítja Dušan Randuška, a vállalat kereskedelmi főosztályának vezetője. A drágulás azonban nem minden háztartást érint egyformán. Elsősorban azokat sújtja majd, akik gázzal is fűtenek; havi többletkiadásaik akár az 500 koronát is elérhetik. Azok a háztartások, amelyekben központi fűtés van, ugyanakkor csak 10–15 százalékkal lesznek kénytelenek többet áldozni a fűtésre, mivel a nagyfogyasztók számára kisebb mértékben növelik a gáz árát. A gazdasági tárca előrejelzései szerint a hőenergia ára azokban a háztartásokban, ahol gázzal fűtenek, 2015-re 500 koronára nő gigajoule-onként, a központi fűtéssel felszerelt háztartásokban ez csak 365 korona lesz.

Az Árszabályozási Hivatal ugyan a Szlovák Gázművek javaslatát fogadta el, az árak a háztartások esetében azonban még jövőre sem érik el a vállalat valódi költségeit, vagyis továbbra is veszteségesek lesznek a lakossági gáz esetében. A gázművek évente 7 milliárd köbméternyi gázt értékesít, ebből a mintegy 1,3 milliónyi háztartás 2 milliárd köbméternyit fogyaszt. Ezen az üzleten azonban a vállalat az elmúlt években 12–15 milliárd koronát vesztett évente, és az idei vesztesége is eléri a 6 milliárd koronát. A hiányt egyelőre a nagyfogyasztók számára nyújtott szolgáltatásokból térítik, 2005-re azonban már meg kívánják szüntetni a keresztdotációkat, vagyis a háztartások is a tényleges árat fizetik majd. Ha ezt a jövő évtől kívánták volna megtenni, akkor nem 43,7, hanem 80-90 százalékkal kellett volna emelniük az árakat a háztartások számára. Ezt a gázművek képviselői szerint csak azért nem tették meg, mivel a lakosságra így is nagy teher nehezedik majd a többi áremelés miatt.

A drasztikus áremeléseket a gázpiac liberalizációja teszi szükségessé, mivel a liberalizált piacon elképzelhetetlen deformált árakkal működniük – állítja Erich Gaďo, a gázművek értékesítési részlegének a vezetője. Nem kevésbé fontos azonban az sem, hogy fokozatosan fel kívánják számolni az igazságtalannak tekintett keresztdotációkat. A gázművek képviselői szerint a szlovákiai fogyasztóknak az áremeléseket követően sem lesz okuk panaszkodni, hiszen a környező reformországokban a háztartások ezután is drágábban jutnak hozzá a gázhoz, mint nálunk.

A gázárak emelkedése 1999 és 2004 között

Év Emelés

1999 50%

2000 30%

2001 20%

2003 43,7%

2004 40-50%

A 2004-es adat csak prognózis.

(Forrás: Szlovák Gázművek)

Háztartási gázárak 2003-tól

Kategória Éves 2003-as ár

fogyasztás (Sk/m3)

D1 0–200 m3 9,90

D2 201–1700 m3 7,43

D3 1701–6500 m3 6,27

A feltüntetett árak 10 százalékos hozzáadottérték-adót tartalmaznak, a jövő évtől a kormány tervei szerint azonban a gáz esetében az adó 14 százalékos lesz.

(Forrás: Szlovák Gázművek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?