Számoljunk azzal, hogy hétfőn tömve lesz a busz

Pozsony. Hétfőn csak a buszok harmada fog közlekedni: az összes autóbusz-közlekedési vállalat (SAD) a szombati menetrend szerint indítja járatait. Azaz a járművek kétharmada a garázsban marad.

Pozsony. Hétfőn csak a buszok harmada fog közlekedni: az összes autóbusz-közlekedési vállalat (SAD) a szombati menetrend szerint indítja járatait. Azaz a járművek kétharmada a garázsban marad. A pénzhiányra figyelmeztető tiltakozó akció nemcsak a távolsági és helyközi járatokat érinti, a városi buszok is a szombati menetrend szerint indulnak ott, ahol a tömegközlekedést a SAD biztosítja. Ezt Csepregi Zoltán, az érsekújvári SAD párkányi kirendeltségének vezetője is megerősítette lapunknak. Ezért mindenki tájékozódjon arról, hogy a lakhelyén közlekedő járatok a SAD-hoz tartoznak-e! A hétfői akció elsősorban azok életét bonyolítja, akik másképp nem tudnak eljutni iskolába vagy munkába. Több iskolaigazgató a szülőkre bízta, elküldik-e a tanításra gyerekeiket. Ján Vrba, az Autóbusz-közlekedési Szövetség elnöke – bevallása szerint – tudatosítja, hogy a megállókban feszültség, káosz alakulhat ki, és nem mindenki fér majd fel a buszra. Ezért felszólította a polgárokat: hétfőn utazzanak vonattal vagy autóval. Miloš Čikovský vasúti szóvivő lapunknak elmondta: felkészültek buszpótló vonatok vagy hosszabb szerelvények indítására. „Ezt az önkormányzatoknak kell kérniük” – mondta .

A 4. és 5. oldalon arról olvashatnak, az egyes régiókban az emberek hogyan oldják meg hétfőn a közlekedést. (sza, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?