Selye János Egyetem: sem Albert, sem Tóth

Komárom. Nem sikerült megválasztani tegnap a Selye János Egyetem új rektorát. Az egyetemi tanács két jelölt – Albert Sándor jelenlegi rektor és Tóth János, a matematika tanszék vezetője – közül választhatott. Az előrehozott választáson azonban egyik jelölt sem tudta megszerezni a szükséges 10 szavazatot.

Komárom. Nem sikerült megválasztani tegnap a Selye János Egyetem új rektorát. Az egyetemi tanács két jelölt – Albert Sándor jelenlegi rektor és Tóth János, a matematika tanszék vezetője – közül választhatott. Az előrehozott választáson azonban egyik jelölt sem tudta megszerezni a szükséges 10 szavazatot. Az utolsó fordulóba Tóth János jutott, de sikeréhez egy voks hiányzott, így új választást kell kiírni. Viszont azon sem Albert Sándor, sem Tóth János nem indulhat, egy esetleges harmadik voksoláson azonban már igen.

„A mostani sikertelen választás után lényegében minden marad a régiben. Az egyetem rektora Albert Sándor, éspedig mandátumának lejártáig, 2009. január 31-éig. Szeptemberben új akadémiai szenátus áll fel, s már az új összetételű testület választja meg az intézmény következő vezető?jét” – mondta el lapunknak Strédl Terézia, az egyetem oktatója, az akadémiai szenátus tagja.

Az egyetemi hallgatókat hatan képviselik a szenátusban. A Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke lapunknak elmondta, elkeseríti őket a választás sikertelensége. „A voksolás megmutatta, hogy a jelenlegi rektort szinte senki nem szeretné már az egyetem élén látni. Albert Sándor elbukott, a Hallgatói Önkormányzat azonban sajnálja, hogy Tóth Jánost, akit a HÖK egyér?tel?műen támogatott, nem sikerült megválasztani. Nem értettünk egyet az előrehozott rektorválasztással, de ha a szenátus mégis így döntött, az egyetem érdekében örültünk volna, ha másképp végződik a voksolás” – mondta lapunknak István Norbert, a HÖK elnöke. (sán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?