Romák az SNS-ben

Tőrincs. Újabb bástyával dicsekedhet a Szlovák Nemzeti Párt: hét helyi lakos a napokban létrehozta a nacionalista kirohanásairól híres SNS tőrincsi alapszervezetét. Az „alapító atyák” mindannyian romák.

Tőrincs. Újabb bástyával dicsekedhet a Szlovák Nemzeti Párt: hét helyi lakos a napokban létrehozta a nacionalista kirohanásairól híres SNS tőrincsi alapszervezetét. Az „alapító atyák” mindannyian romák. „Nem tudok semmit az egészről, én is csak egy újságírótól értesültem, hogy itt SNS-szervezet alakult” – mondta az Új Szónak a tőrincsi (Trenč) polgármester. Otmár Tibor közlése szerint a Losonci járásban fekvő falu összlakossága 371 fő, ebből 290 roma.

Az SNS kerületi választmányának elnöke üdvözölte a hét roma döntését, bár megjegyezte, hogy az alapszabály szerint csak szlovák nemzetiségűek lehetnek a párt tagjai. – Etnikai alapon azonban nem teszünk különbséget a polgárok között. A szlovák nemzetiségű romák teljes jogú SNS-tagokká válhatnak – jelentette ki Ivan Eibner. Tőrincsen több szavazatot szerzett az SNS a decemberi megyei önkormányzati választásokon, mint a környező, túlnyomórészt szlovákok lakta községben. Eibner szerint ez főleg Michal Bertának köszönhető, aki maga is részt vett a „roma” alapszervezet létrehozásában. A kerület északi részén azonban fordított a helyzet: sorra szűnnek meg az SNS helyi szervezetei. A Breznóbányai járásban például kilencből hét oszlott fel, pontosabban az ottani 270 tag kétharmada a Valódi Szlovák Nemzeti Pártba (SNS) lépett át. (szge, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?