Rendőri túlkapás Nagymegyeren?

Balony/Dunaszerdahely. „A fiamat jogtalanul bántalmazták a rendőrök” – hívta fel szerkesztőségünket egy kétségbeesett anya a csallóközi Balonyból. „Úgy érezzük, az embereknek tudniuk kell, hogy néhányan a hatóság nevében fitogtatják erejüket” – tette hozzá felindulva a fiú nővére.

Balony/Dunaszerdahely. „A fiamat jogtalanul bántalmazták a rendőrök” – hívta fel szerkesztőségünket egy kétségbeesett anya a csallóközi Balonyból. „Úgy érezzük, az embereknek tudniuk kell, hogy néhányan a hatóság nevében fitogtatják erejüket” – tette hozzá felindulva a fiú nővére.

Október 30-án délelőtt civilruhás rendőrök állítottak be a családhoz. „Felszólították a testvéremet, hogy szálljon be az autóba, be kell mennie a rendőrőrsre.” – meséli. „Csak az autóban árulták el, miért visznek be” – folytatja a sértett, akit lopással gyanúsítottak. A rendőröknek azonban nem voltak kézzel fogható bizonyítékaik, csak a károsult kijelentésére hagyatkoztak, aki azt mondta: „Tudom, hogy ő lopta el a hifitornyomat.” A nagymegyeri rendőrőrsön elmondása szerint bántalmazták: arcul ütötték, megrugdosták. Arca bedagadt, testén külsérelmi nyomok keletkeztek. Aztán magára hagyták, s amikor visszajöttek, már megváltozott hangnemben mondták:. „Nem ön a bűnös. Mehet haza. Felejtsük el az egészet.” A család feljelentést tett; orvoshoz mentek, majd a látlelettel a Dunaszerdahelyi Rendőrkapitányságra. Azt mondták nekik, 30 napon belül értesítést kapnak az ügy kivizsgálásáról.

Az esetről a dunaszerdahelyi rendőrkapitány, Kovács Péter őrnagy elmondta: az ügyet a belügyminisztérium belső vizsgálati osztályára továbbították. Kovács szerint csak így biztosítható az objektív vizsgálat, és elkerülhető, hogy a helyi rendőrséget később elfogultsággal vádolják. Kovács elmondta, a megvádolt rendőröket egyelőre bizonyíték hiányában nem függesztették fel.

A balonyi községi hivatalban elmondták, a családdal soha semmilyen gond nem volt. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy egy helyi lakos, aki történetesen rendőr Nagymegyeren, azt tanácsolta a fiúnak, ne tegyen feljelentést, ne akarjon roszszat saját magának. (lil, szm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?