Rajtolhat a privatizáció

Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) tegnap jelezte: versenytárgyalást ír ki a komáromi hajógyár (SLKB) teljes privatizálására. A vagyonalap e lépésével eleget tesz a kormány 2001. december 19-i döntésének, amelynek értelmében a vállalatot tender formájában kell értékesíteni.

Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) tegnap jelezte: versenytárgyalást ír ki a komáromi hajógyár (SLKB) teljes privatizálására. A vagyonalap e lépésével eleget tesz a kormány 2001. december 19-i döntésének, amelynek értelmében a vállalatot tender formájában kell értékesíteni. A cég iránt érdeklődők január 11-ig vehetik át a privatizációs feltételeket feltüntető információs memorandumot. A korábban megszellőztetett információk szerint a komáromi hajógyár iránt egy jekatyerinburgi orosz társaság, a csehországi Lodenice Mělník, a német–osztrák HypoVereinsbank és Creditanstalt alkotta bankkonzorcium, amely mögött a magyar tőkével működő Equinox Ventures Investment Advisory társaság áll, végezetül a hazai Penta Group érdeklődik. A régi hajógyár romjain létrejött új SLKB az állami hitelgaranciák révén jelenleg is folyamatosan működik, napjainkban a német Briese Schiffahrts cég megrendelésére három hajó befejezésén dolgozik. Emellett a német Casus Shipping megbízásából további három hajóra van megrendelése. A jelenleg 950 főt foglalkoztató vállalat értéke becslések szerint 330 millió korona. (t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?