Pozsony és Budapest fontos egymás számára

Pozsony. „A magyar–szlovák kapcsolatokban az elmúlt három évben mélyreható változások következtek be. Megelégedéssel állapíthatom meg: Budapesten és Pozsonyban előtérbe került a kapcsolatok bővítésének az igénye” – jelentette ki Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök, aki tegnap háromnapos hivatalos látogatásra érkezett Szlovákiába.

Jó hangulatban az államfőkSomogyi Tibor felvétele Mádl Ferenc először Rudolf Schuster szlovák államfővel egyebek mellett az országaink közötti együttműködésről, közös integrációs törekvéseinkről és a státustörvényről tárgyalt. Mindketten hangsúlyozták a két ország közötti barátságos, jó viszonyt, azt, mennyire fontosak vagyunk egymásnak. Pozitívan értékelték, hogy néhány témát – elsősorban a bősi vízerőművel összefüggő jogvitát és a Mária Valéria híd újjáépítését – sikerült mentesíteni a politikától. A státustörvénnyel kapcsolatban Rudolf Schuster arra kérte magyar kollégáját, szorgalmazza módosítását, hogy a jogi norma összhangban legyen a szlovákiai jogrenddel. Mádl meggyőződése szerint a státustörvény nincs ellentétben a jelenlegi európai értékrenddel – ezt az Európai Parlament és Európa Tanács is megerősítette –, inkább a törvény abból a szempontból történő értelmezésével van gond, hogy az mennyire összeegyeztethető Szlovákia jogrendjével. „A törvény célja: megerősíteni a határon túli magyarok identitástudatát, és hogy jól érezzék magukat szülőföldjükön. Hasonló törvénye Szlovákiának és más országoknak is van” – mutatott rá Mádl Ferenc. Az elnökök egyetértettek abban, további tárgyalásokra, szakértői egyeztetésekre van szükség, melyek eloszlathatják a magyar államfő által fölöslegesnek és túlzottnak minősített aggodalmakat. „Amikor egyidejű uniós csatlakozásra törekszünk, olyan dolgokat kell keresnünk, melyek összekötnek bennünket”– tette hozzá Schuster. Mádl meggyőződése szerint a két ország a 2004-es uniós parlamenti választásokon már közösen vehet részt. Éppen ezért a magyar államfő pozitívan értékelte és támogatja Schuster javaslatát egy közös közép-európai oktatási központ létesítésére, mely szakembereket képezne a schengeni határral kapcsolatos feladatok elvégzésére.

Jozef Migaš, a szlovák parlament elnöke Mádl Ferenccel folytatott tárgyalásai során elmondta, nem szeretné, ha a státustörvény megzavarná a két ország közötti kapcsolatokat vagy szakadást eredményezne a régióban. Mikuláš Dzurinda kormányfő szerint a törvény nem rontja a szlovák–magyar kapcsolatokat. Mint mondta, Szlovákia olyan eszközökkel rendelkezik, amelyek alkalmazásával a törvény elfogadható lesz mindkét fél számára. A vendég további programjáról a 7. oldalon olvashatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?