Peresz: a világ terroristaellenes táborba tömörül

Pozsony. Simon Peresz izraeli külügyminiszter első szlovákiai látogatását rendkívül szigorú biztonsági intézkedések kísérték: páncélozott limuzinban szállították és délutáni előadásának valamennyi hallgatóját alaposan átkutatták.

Simon PereszTASR-felvétel Pozsony. Simon Peresz izraeli külügyminiszter első szlovákiai látogatását rendkívül szigorú biztonsági intézkedések kísérték: páncélozott limuzinban szállították és délutáni előadásának valamennyi hallgatóját alaposan átkutatták. A háztetőkön mesterlövészek ugyan nem álltak lesben, de sokkal több testőr forgolódott Peresz környezetében, mint más látogatások alkalmával. – A fenyegetettség eltörli a hagyományos különbségeket az országok között. A jövőben a világ nem Nyugatra és Keletre oszlik majd, hanem biztonságos országokra és olyanokra, amelyek támogatják a terrorizmust – jelentette ki tegnap Simon Peresz. „Az Egyesült Államok mellé olyan országok sorakoznak fel, mint Oroszország, Kína, India. Természetes, hogy Izrael is ebbe a táborba tartozik” – mondta Eduard Kukan külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után. Szerinte a terrorizmus mindenkit fenyeget, ezért örvendetes, hogy Szlovákia is csatlakozott a koalícióhoz. „Nem egy ország, nép vagy vallás ellen, hanem a terrorizmus ellen harcolunk, és ezt a harcot nem fejezhetjük be” – mondta az izraeli diplomácia vezetője, aki találkozott Rudolf Schuster államfővel is. Mindketten hangsúlyozták: fontos, hogy a terrorizmus-ellenes harc az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai értelmében folyjon. Peresz elutasítja bin Laden érvét, hogy Palsztínáért harcol, hiszen maga Arafat is elítéli az ilyen háborút. „Miért lenne szükség a területszerzéshez a terrorizmusra, ha Izrael területeket ajánlott fel Palesztínának?” – tette fel a kérdést Peresz. Azt mondta, Izrael az USA-hoz és Nagy-Britanniához hasonlóan támogatja az önálló Palesztin Állam létrehozását. George Bushnak és Tony Blairnek erről Arafatot kell meggyőznie. Az izraeli kormány azt szeretné, ha Palesztina jó szomszédja lenne Izraelnek, mondta Peresz, s példaként a Cseh– szlovák kapcsolatokat hozta fel, melyek szerinte bizonyítják, „a válás után jöhet a barátság”.

Peresz azt is hangsúlyozta, Szlovákiát lelki és történelmi szálak fűzik Izraelhez. A béke Nobel-díjas izraeli politikus elismeréssel szólt Szlovákia azon döntéséről, hogy visszatér Európába és a felelősségvállaláshoz. A diszkriminációt és antiszemitizmust kizáró értékekkel azonosulva új fejezet kezdődik a szlovák–izraeli kapcsolatokban. „Szlovákia csatlakozik az EU-hoz és a NATO-hoz, korszerűsíti gazdaságát és örömmel tölt el, hogy Izrael jelen lehet e folyamatnál” – mondta. Az izraeli külügyminisztert fogadta Mikuláš Dzurinda kormányfő is. (szm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?