Oroszország a civilizált világ része akar lenni

Róma. A NATO-tagállamok és Oroszország vezetői tegnapi csúcstalálkozójukon aláírták a római nyilatkozatot, amely francia, angol és orosz nyelven készült és nyomban életbe is lépett. A dokumentum címe: A NATO–orosz kapcsolatok új minősége.

A húsz ország állam- és kormányfői a nyilatkozatban megállapították, hogy a most megalakított NATO–orosz Tanácsot az egyeztetés, a közös döntések és akciók hatékony fórumává akarják tenni. A NATO–orosz Tanács folyamatos párbeszédet folytat a biztonsági kérdésekről, igyekszik közös megoldásokat találni a felmerülő gondokra és ahol lehet, együtt cselekedni. A Tanács tagjai közös döntéseket hoznak, amelyek megvalósításáért egyénileg és együttesen egyformán felelősek. A NATO főtitkára elnököl a tanácsban, amely évente kétszer ülésezik külügyminiszteri és kétszer védelmi miniszteri szinten, csúcsszinten pedig szükség szerint. A nagyköveti szintű ülésekre legalább havonta egyszer sor kerül, szükség esetén gyakrabban is. Bármely tag vagy a NATO főtitkára kezdeményezheti rendkívüli ülés összehívását. A NATO–orosz Tanács felváltja a korábbi állandó vegyes bizottságot. A Tanács kilenc tárgykörben törekszik együttműködésre: küzdelem a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek és célba juttató eszközeik elterjedése ellen, válságkezelés, fegyverzetkorlátozás és bizalomerősítő intézkedések, együttműködés a hadszíntéri rakéták elhárítására, tengeri felkutató- és mentőakciók, katonai együttműködés és védelmi reform, polgári védelmi együttműködés, végül az euroatlanti térséget fenyegető újfajta kockázatok közös elhárítása.

Vlagyimir Putyin elnök szerint Oroszország semmit sem nyert azzal, hogy konfrontációban állt a nyugati világgal és néha még nagy szomszédjával, Kínával is. Most már a civilizált világ része akar lenni és civilizált párbeszédre törekszik mindenkivel. A Lord Robertson NATO-főtitkárral és Silvio Berlusconi olasz kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten az orosz elnök hangoztatta, minden hazai politikai erő véleményét kikérte, mielőtt új, szorosabb kapcsolatra határozta el magát a nyugati katonai szövetséggel. „Oroszország nem állhat félre, amikor a XXI. század új biztonsági szerkezete épül. A NATO és Oroszország nem mindig és nem mindenben ért egyet, de kölcsönös meggyőződésük, hogy sokkal nyomósabb és fontosabb az, ami összeköti, mint ami elválasztja őket.” Robertson szerint kemény üzenetet küldtek a világ terroristáinak: a bűnös erőszak összehozta a keletet és a nyugatot, amely így erősebb lett. A főtitkár elmondta, a húsz ország vezetői az ebédnél nagy aggodalommal beszéltek az India és Pakisztán között veszedelmesen fokozódó háborús feszültségről, és higgadtságra intették a két országot.

A NATO-csúcson résztvevő Medgyessy Péter magyar kormányfő hármas találkozót tartott Václav Havel cseh és Aleksander Kwasniewski lengyel államfővel a visegrádi együttműködésről. A magyar kormányfőt George Bush elnök egyesült államokbeli látogatásra hívta meg.

Riadó egy rádióhiba miatt

Róma. Riadót rendeltek el tegnap délben az olasz légtérben, amikor az állam- és kormányfők éppen az emlékfotóra álltak össze. A riadó oka a szudáni légitársaság Kairó és Párizs között közlekedő Airbus 320-as gépe volt, amely nem felelt a római repülőtér irányítótornyának jelzésére. Azonnal felszállt az olasz légierő műveleti osztaga, hogy elfogja az ismeretlen gépet. Hamarosan kiderült: rádiója átmeneti üzemzavara miatt nem tudott Rómának válaszolni a szudáni gép. Végül sikerült helyreállítani a kapcsolatot az irányítótoronnyal, a harci gépek pedig az olasz légtér határáig kísérték a járatot. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?