Nyalókás zsaroló

Partizánske, Nagykürtös. Nyalókával kezdte és egy ötvenessel folytatta a zsarolást egy kilencéves iskolás. 14 éves társával januárban még csak egy-egy nyalókát kényszerített ki egy kisiskolástól, a minap azonban már egyedül indított akciót.

Partizánske, Nagykürtös. Nyalókával kezdte és egy ötvenessel folytatta a zsarolást egy kilencéves iskolás. 14 éves társával januárban még csak egy-egy nyalókát kényszerített ki egy kisiskolástól, a minap azonban már egyedül indított akciót. Egy hazafelé tartó iskolatársát azzal tartóztatta fel, hogy megöli, ha nem kap tőle pénzt. A megrettent fiúcska erre átadta neki azt az ötven koronát, amelyet a szüleitől tanszerek vásárlására kapott. A rendőrség kihallgatta Róbertet, de – lévén kiskorú – hazaengedte. Az otthoni „eljárásról” nincs hír. Két 13 és két 15 éves fiú a múlt hónapban kifosztott két nagykörtösi óvodát és egy lakatlan zsélyi házat. Az óvodákból rádiómagnókat, kazettákat, fényképezőgépet és nyalánkságokat loptak el, a házból pedig alumínium kilincseket. (t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?