Most már nem kell sietni a kompra

Párkány/Esztergom. Tegnap véget ért az a négynapos népünnepély, amelyet a két városban rendeztek az újjáépült Mária Valéria híd átadása alkalmából. „Ne morogj már, ez örömünnep” – intette kamasz fiát egy középkorú férfi. A suhanc barátaihoz sietett a túloldalra, ám ahhoz, hogy a hídra jusson, várakozni kellett. A tömeg azonban meglepően gyorsan haladt. A vámosoknak elég volt, ha felmutattuk az útlevelet, és már mehettünk is. A hídon viszont valóban lassú volt az áthaladás, de a tömeg nem zúgolódott. Az idősek bottal, kerékpárra támaszkodva haladtak előre, meg-megálltak, de senki sem rótta fel nekik, hogy lassítják a forgalmat. A fél kilométeres út szombaton délután csaknem fél órát tartott. Alighogy az esztergomi hídfőhöz értünk, a zsörtölődő kamasz futni kezdett. „Nyugodtan szórakozz, fiam, nem kell sietni a kompra” – szólt utána az apja.

„Mindenki nagyon fegyelmezett” – húzta alá Fekete László párkányi alpolgármester. Szombaton tartották a párkányi napot. A reggeli zenés ébresztő után Oravec János párkányi polgármester köszöntötte a jelenlevőket, majd a Duna-parton felállított mintegy ezer négyzetméteres sátorban bemutatkoztak a környék falvaiban működő hagyományőrző csoportok. Délelőtt tíz órakor a híd közepén találkoztak a Szlovák Iparos Szövetségnek és a magyarországi Ipartestületek Országos Szövetségének képviselői. Bartusz Gyula, a Déli Régió Ipartestületének titkára könnyes szemmel beszélt a hídról: „Röviddel lebombázása előtt, 1944. december 9-én, tizennégy évesen mentem át utoljára rajta. Csaknem 57 évet kellett várnom arra, hogy ezt újból megtegyem. Leírhatatlan érzés kerített a hatalmába, amikor ráléptem a hídra.” Hozzátette: dühös, amiért egy újság szombaton azt írta, hogy 1919-ben a hidat magyar katonák robbantották fel. „Ez nem így van. Dokumentum van róla, hogy 1919. július 22-én a csehszlovák légió robbantotta fel. 1927-ben a híd másodszor újjászületett, 1944-ben, karácsony másnapján a visszavonuló német katonák ismét felrobbantották” – sorolta. A csütörtöki átadás óta már többször áthaladt a hídon. Nincs egyedül; egy gimnazista két óra alatt háromszor ment át Esztergomból Párkányba és vissza.

Mint egy hatalmas testű, sokszínű kígyó, úgy hömpölygött a tömeg a hídon. Esztergomban az üzletek zárva voltak, csak néhány élelmiszerbolt, kávézó és cukrászda várta a fáradt turistát. A pénzbeváltók előtt sorok kígyóztak. Száz koronáért 570-580 forintot adtak. Több helyen idős emberek beszéltek arról, milyen jó lesz, hogy az idén már vasárnap estig maradhatnak a Simon-Júda vasárban. „Az anyósom úgy halt meg, hogy a férjem nem lehetett ott a betegágyánál. Tél volt, a komp nem üzemelt, mire mi Komáromon keresztül Esztergomba értünk, már késő volt. Akkor a férjem megfogadta: ha megnyílik a híd, naponta átmegy a temetőbe. Szegény tavaly halt meg, én pedig megígértem neki, amíg bírom, minden nap átmegyek az anyósom sírjához” – fogadkozott meg-megbicsakló hangon egy idős hölgy. „Ne sírj, mama, gondolj arra, a papa mennyire örülne a hídnak” – vigasztalta a lánya. Közben átértünk. Az utcák tele voltak emberekkel, mindenki vidáman készült az esti mulatozásra.