Most először telt ház előtt

Pozsony. Hatalmas várakozás előzi meg a mai Szlovákia–Anglia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt. A Slovan-stadionban sorra kerülő öszszecsapásra (19.30 – élőben közvetíti az STV 2) már napokkal ezelőtt minden jegy elkelt. A szlovákok hazai környezetben most játszanak először telt ház előtt.

Békés átszállás a cseh fővárosban. A várakozásokkal ellentétben nem okoztak semmilyen incidenst azok az angol szurkolók, akik tegnap repülőgéppel érkeztek a cseh fővárosba, majd a vasúti főpályaudvarról vonattal folytatták útjukat PozsonybaČTK-felvétel)Pozsony. Hatalmas várakozás előzi meg a mai Szlovákia–Anglia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt. A Slovan-stadionban sorra kerülő öszszecsapásra (19.30 – élőben közvetíti az STV 2) már napokkal ezelőtt minden jegy elkelt. A szlovákok hazai környezetben most játszanak először telt ház előtt. Ezzel kapcsolatban Miroslav Karhan megjegyezte: „Felvetődik a kérdés, vajon minket akarnak-e látni a nézők vagy Beckhaméket.” A két edző derűlátóan nyilatkozott, és a győzelem reményében küldi pályára védenceit.

Verekedéssel is végződhet a mai szlovák–angol meccs, figyelmeztetett tegnap az Emberek a Rasszizmus Ellen nevű szervezet. Az emberjogi aktivisták értesülései szerint Szlovákiába nemcsak békés focirajongók érkeznek, hanem az országba látogatnak az úgynevezett hooligans csoport tagjai is. A focihuligánok közeli kapcsolatban állnak a szélsőséges jobboldali bőrfelűekkel: vagy tagjai valamilyen szkinhedcsoportnak, vagy rokonszenveznek velük, gyakran viselnek náci jelvényeket, színes bőrűekre támadnak. A mérkőzések után általában megverik néhány kisebbség képviselőit, a fiatalokat sem kímélik. Tegnap már el kellett látni egy sérült angol szurkolót, aki azonban nem volt hajlandó elárulni, mi történt vele. (zsi, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?