Megvan a hajlandóság

Dunaszerdahely. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár tegnap munkaebéd keretében tárgyalt az MKP több vezető képviselőjével.

Az államtitkár kezdeményezésére megtartott találkozón Bugár Béla, Duray Miklós, Bárdos Gyula és Duka Zólyomi Árpád vett részt. A kötetlen eszmecserén a szlovák–magyar, illetve a magyar–magyar kapcsolatok kérdései szerepeltek terítéken. Mint Bugár Béla, az MKP elnöke elmondta, jóllehet mindkét országban választások lesznek, a találkozó résztvevői mégis megnyugvással állapíthatták meg, hogy szlovák és magyar részről egyaránt megvan a tárgyalási hajlandóság arra, hogy a magyar kedvezménytörvény kapcsán felmerült vitás kérdéseket megoldják.

Németh Zsolt támogatja szlovák kollégája, Jaroslav Chlebo indítványát, hogy a kedvezménytörvény szlovákiai alkamazása kapcsán felmerült vitás kérdéseket a szlovák–magyar alapszerződés megvalósítására felügyelő kétoldalú kisebbségi vegyes bizottság elé utalják. „A magyarországi választások semmilyen értelemben nem befolyásolják Magyarország képességét arra, hogy megállapodjon Szlovákiával” – nyilatkozta Németh Zsolt az Új Szónak Mikuláš Dzurinda keddi brüsszeli kijelentéseire reagálva. A szlovák kormányfő szerint „Pozsony megérti, hogy Magyarország választások küszöbén áll, ezért Szlovákia visszafogottan reagál, hogy teret hagyjon a megoldásoknak a magyar választások utáni időszakban”. Az államtitkár hozzáfűzte, üdvözli a szlovák miniszterelnök kijelentését, hogy a státustörvénynek nincs területen kívüli hatálya és diszkriminatív jellege. „Azt, hogy a szlovák miniszterelnök úr röviddel fentebb idézett nyilatkozatának elhangzását követően ezzel némileg ellentétes újabb nyilatkozatot tett, a szlovákiai választások közeledtének tulajdonítom” – tette hozzá Németh Zsolt. (pve)

Chlebo várja a hivatalos budapesti választ

Pozsony. Lapunk megkeresésére Jaroslav Chlebo szlovák külügyi államtitkár lehetséges elmozdulásként fogadta magyar partnerének a bejelentését, ám hozzátette: megvárja a hivatalos budapesti választ két hete küldött levelére, mert már előfordult, hogy a sajtónyilatkozat és a hivatalos magyar külügyminisztériumi álláspont nem volt teljesen azonos. „Mi nem ellenezzük a szlovákiai magyar kisebbség támogatását, ám erre csakis a szlovákiai törvényekkel összhangban és a két ország közötti egyezség alapján kerülhet sor. Márpedig a státustörvény alkalmazásáról – amely Szlovákia polgárainak egy részére is vonatkozik – máig nem született kormányközi megállapodás” – fejtette ki Chlebo. Hozzátette, hogy Szlovákia is érdekelt a vitás kérdések rendezésében, ezért nincs kizárva, hogy a vegyes bizottság még a magyarországi választások előtt összeül. (y-f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?