Megúsztuk a nagy vizet

Pozsony/Párkány/Komárom. Párkánynál tegnap délben 760, Komáromban pedig tegnap hajnali három óra körül 842 centiméteren tetőzött a Duna. A folyam azóta teljes szlovákiai szakaszán apad, a viszonylag magas vízállás miatt azonban több településen a talajvíz okoz gondokat.

Párkányban tegnap kulminált a Duna. A rakparton a közeli laktanya katonái erősítették és magasították a védműveket.TASR-felvételPárkányban csak néhány centiméter hiányzott, hogy a víz elérje a védgátak tetejét is. A helyenkénti átfolyásokat folyamatosan figyelték. A vízszint késő délutánra 757 centiméterre csökkent, a vízügyi szakemberek azonban lassú apadásra számítanak. Néhány folyóparti ház pincéjében talajvíz gyűlt össze; szintje egyes helyeken az egy métert is meghaladja. Ahol nagyobb menynyiség gyülemlett fel, szivattyúkkal a helyi csatornahálózatba vezethető el a víz. A talajvíz miatt kellett kilakoltatni a helyi gyermekotthon húsz lakóját is. A belvárosi gátaknál átszivárgó vizet is a városi csatornahálózat vezeti el. A töltés a Duna csallóközi szakaszán is kibírta a hétvégi tetőzést, bár Nyárad és Szap között már több helyen szivárogni kezdett. A tetőzés pillanatában az erős szivárgás néhány ponton kritikus helyzetet idézett elő, a homokzsákok is kevésnek bizonyultak. A több száz önkéntes erőfeszítő munkájának és a magánvállalkozók gépeiknek köszönhetően földrakásokkal még időben meg tudták erősíteni a veszélyeztetett részeket. A bősi vízierőmű felvízcsatornája és a régi Duna-meder közti három településre, Doborgazra, Vajkára és Bodakra tegnap is csak a helybelieket, illetve azok hozzátartozóit engedték be. Ezzel a helyi hétvégi házak esetleges kifosztását szeretnék megakadályozni. A Bodakhoz közeli hétvégi házakat a rendőrség őrzi.

Komáromnál vasárnap hajnali háromkor 843 cm-rel tetőzött a Duna, délután háromra pedig már 824 cm-re apadt. A várost körülölelő betonfal teljes mértékben védelmet nyújtott az árvíz ellen, de az Erzsébet-szigeten lévő kertek nagy részét elöntötte a feltörő talajvíz. Mivel a felnyitható híd lezárása miatt csak ezen a szigeten keresztül lehet felhajtani a határátkelőhöz, a hétvégén ennek a főútnak a védelme volt a szakemberek legfontosabb feladata. A Platánfa-sort teljes hosszában homokzsákokkal rakták ki, a már megtöltött zsákok Bősről és Pozsonyból érkeztek. Tegnap délután a torlódás miatt azonban lezárták az Erzsébe- szigetet, a forgalmat újra a javítás alatt álló, felnyitható hídra terelték. A forgalmat rendőrök irányítják és csupán egy sávban lehet közlekedni. Milan Jankovič, a Dunai Vízügyi Igazgatóság komáromi vezetője nem tudta megmondani, hogy meddig tart ez az állapot, mivel ez részben a híd állagától is függ. A Vág alsó szakaszán továbbra is másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, Gútánál 690 cm-es vízmagasságot mértek. Árvíztől itt sem kell tartani, de a Vág mindként oldalán várhatók szivárgások, buzgárok.

Pozsonyban is tovább apadt a Duna, s tegnap Dévényben és Dévényújfalun újraindult a tömegközlekedés és az áramszolgáltatás. Az árvíz miatt egyelőre továbbra is szünetel a forgalom a Medve-Vámosszabadi határátkelőn. A komáromi átkelőt csak a személyforgalom előtt tartják nyitva. Az osztrák– szlovák határon Moravský Svätý Jánnál továbbra sem működik az átkelő. A dunai árhullám az előzetes összegzések szerint 880 hektárnyi területet árasztott el, 130 lakóházat tett tönkre vagy károsított meg. A folyam áradása előzetes adatok szerint félmilliárdos kárt okozott. (kol, szp, vkm, t, s, ú)

Árvízcsúcsot tartottak Berlinben

Berlin. Mikuláš Dzurinda is részt vett azon a tegnap délután kezdődött tanácskozáson, amelyet Gerhard Schröder német kancellár hívott össze az árvíz sújtotta országok kományfői és külügyminiszterei számára. A Romano Prodi EB-elnök részvételével megtartott „árvízcsúcson” a házigazda és a szlovák miniszterelnök mellett megjelent Wolfgang Schüssel osztrák kancellár és Vladimír Špidla cseh kormányfő is. Dzurinda nagyra értékelte, hogy Schröder az árvízkárok ügyében az Európai Bizottsághoz fordult, s nem csak az uniós tagországok, hanem azon tagjelöltek érdekében is, amelyeknek a természeti katasztrófa súlyos károkat okozott. (t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?