Megnyílik az uniós munkaerőpiac?

MEGKÉRDEZTÜK

Pozsony. Ausztria és Németország kivételével idén várhatóan az összes régi uniós tagállam megnyitja munkaerőpiacát a 2004-ben csatlakozott tagállamok előtt. A csatlakozási szerződés lehetővé teszi, hogy a korábbi tagállamok 7 évig korlátozzák a munkaerő szabad áramlását, ezzel a joggal Nagy-Britannia, ĺrország és Svédország kivételével valamennyi korábbi tagállam élt is. A korlátozás két évre szólt, szükségességét idén vizsgálják felül azzal, hogy a tagállamoknak jogukban áll újabb 3 évre, majd még kettőre meghosszabbítani.

A munkaügyi kérdésekkel foglalkozó EU-biztos, Vladimír Špidla februárban terjeszti az Európai Parlament elé azt a jelentést, melyben az elmúlt két év tapasztalatait összegzi. Sajtóinformációk szerint a jelentés felemásra sikerült: ugyan megállapítja, hogy a szabad munkaerő-áramlás nem okozott gondot a korlátozást nem alkalmazó országoknak, ugyanakkor mégsem javasolja a többi országnak, hogy megnyissa munkaerőpiacát. Ennek ellenére Špidla optimista. „Véleménye szerint Ausztria és Németország kivételével valamennyi uniós tagállam megszünteti a munkavállalásra vonatkozó korlátozásokat” – mondta lapunknak Bauer Edit, a Magyar Koalíció Pártjának EP-képviselője.

A bizottság hamarosan szavaz a szolgáltatások szabad áramlását lehetővé tevő irányelvről is. „Ha elfogadjuk, akkor a korlátozást megtartó országokban, például Németországban olyan helyzet állhat elő, hogy ugyan nyithat ott üzletet egy szlovákiai fodrászszalon, de német fodrászokat kell alkalmaznia” – magyarázta Bauer Edit. Szerinte Berlin és Bécs megmakacsolta magát, semmivel sem lehet meggyőzni. „Az ottani közvélemény annyira fél a a külföldi munkavállalóktól, hogy még a munkaadók is ellenzik a korlátozások megszüntetését, pedig ez kedvezne nekik” – mondta. A többi tagállam viszont várhatóan feloldja a korlátozást. Špidla optimizmusát támasztja alá, hogy Spanyolország és Finnország már jelezte, valószínűleg megnyitja munkaerőpiacát, más országok pedig a biztos által készített jelentés elfogadására várnak. Bauer szerint azért is ellentmondásos a munkaerőáramlás további korlátozása az unión belül, mivel a legtöbb új munkavállaló a harmadik világból érkezik a régi tagállamokba. „Ezek a bevándorlók tizenegyszer annyian vannak, mint az új tagállamokból érkező munkavállalók” – állítja. A korlátozások megszüntetését kedden sürgették az EP szocialista frakciójának új tagországokból érkezett képviselői is. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?