Mečiar nevében Tkáč gyakorolt önkritikát

Pozsony. Befejezte Szlovákia monitorozását az Észak-atlanti Szövetség Szervezetének delegációja. Vezetője, Günther Altenburg, a NATO-főtitkár politikai kérdésekben illetékes helyettese elégedetten nyilatkozott, bár figyelmeztetett: Szlovákia jó úton jár, de ezt az irányt tartani is kell.

Pozsony. Befejezte Szlovákia monitorozását az Észak-atlanti Szövetség Szervezetének delegációja. Vezetője, Günther Altenburg, a NATO-főtitkár politikai kérdésekben illetékes helyettese elégedetten nyilatkozott, bár figyelmeztetett: Szlovákia jó úton jár, de ezt az irányt tartani is kell. A NATO-nak nincsenek kétségei afelől, hogy a jelenlegi kormánygarnitúra komolyan gondolja a csatlakozást, ám mint Brüszszelből már többször kiszivárgott, de hivatalosan nem erősítették meg, Vladimír Mečiar győzelme esetén komoly gondok akadhatnak NATO-tagságunkkal. A volt miniszterelnök már egyszer a szövetségen kívülre kormányozta az országot. Éppen ezért volt érdekes Altenburg tegnapi tárgyalása Mečiar pártjának, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak (HZDS) parlamenti frakciójával. A találkozón a HZDS önkritikát gyakorolt. „Elmondtam, hiba volt a NATO-csatlakozásról népszavazást kezdeményeznünk” – nyilatkozta a találkozó után Vojtech Tkáč képviselő. Ugyanúgy hibának és szokatlannak nevezte az SNS-szel és a Ľupták-féle Munkáspárttal történő koalíciókötést 1994-ben. „Azt nem tudjuk, ősszel kivel kötünk koalíciót, csak azt, kivel nem” – célzott a Szlovák Nemzeti Pártra Tkáč, majd hozzátette: csak olyan tömörülés jöhet szóba, amelynek alapvető célkitűzése a NATO-tagság. Tkáč szerint elégséges bizonyíték jó szándékukra, hogy a HZDS a konzervatív pártokat tömörítő nemzetközi pártszövetség tagja szeretne lenni, s már tagja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében az Európai Demokratikus Csoportnak.

Altenburg találkozott a Smer vezetőjével, Robert Ficóval is, aki biztosította őt, pártjának elsőrendű célja a NATO-tagság elérése. Csupán a két ellenzéki szélsőséges nemzeti párt, az SNS és a PSNS nyilatkozott NATO-ellenesen az Altenburggal folytatott tárgyalásokon.

Jozef Stank védelmi, és Eduard Kukan külügyminiszternek március 22-én Brüsszelben adják át a NATO értékelését. (sita, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?