Marad a kormányban az MKP

Pozsony. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes az MKP elnöksége megbízásából hivatalosan bejelentette a párt kormányban maradását. A döntést az október 13-án Nagykaposon összeülő Országos Tanácsnak is tudomásul kell vennie.

Pozsony. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes az MKP elnöksége megbízásából hivatalosan bejelentette a párt kormányban maradását. A döntést az október 13-án Nagykaposon összeülő Országos Tanácsnak is tudomásul kell vennie. „Az elnökség egységes véleményét tudom tolmácsolni: nem javasolja a minisztereknek és államtitkároknak, hogy a jövő héten lemondjanak. Úgy érezzük, a koalíciós partnerek teljesítették, részben pedig teljesíteni akarják az augusztus 27-én kötött egyezséget” – nyilatkozta.

Az MKP hozzájutott egy szeptember eleji közvélemény-kutatáshoz, amely azt elemzi, az egyes pártok rokonszenvezői milyen arányban értettek volna egyet az MKP kilépésével. Csáky szerint a felmérésnek is volt szerepe abban, hogy az elnökség a maradás mellett határozott. „Nem volna korrekt, ha elmondanám, melyik ügynökség készítette a felmérést. Ez belső anyag, nem hozzák nyilvánosságra. Azt is csak sejtem, ki rendelte”. A felmérés szerint az SNS-szimpatizánsok 87%-a értett volna egyet a kilépéssel. A többi pártnál az arány a következő: HZDS 78, Smer 56, DS 50, SDĽ 48, KDH 47, ANO 42, MKP 32, SDKÚ 11%. Az MKP-szimpatizánsok 68%-a nem értett egyet a távozással. „Számomra a legfontosabb: az MKP támogatói között egy sem volt, akinek mindegy lett volna, maradunk vagy megyünk” – hangsúlyozta Csáky. (korp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?