Magyar önkormányzati választások

Budapest. Önkormányzati választások voltak tegnap Magyarországon. A reggel 6 órától az ország közel 11 ezer szavazókörében este 7 óráig tartó voksolás során 8 millió 153 ezer választójoggal rendelkező polgár dönthetett arról, hogy az elkövetkező négy évben kik képviseljék érdekét az önkormányzatokban.

Budapest. Önkormányzati választások voltak tegnap Magyarországon. A reggel 6 órától az ország közel 11 ezer szavazókörében este 7 óráig tartó voksolás során 8 millió 153 ezer választójoggal rendelkező polgár dönthetett arról, hogy az elkövetkező négy évben kik képviseljék érdekét az önkormányzatokban. Az előzetes eredményeket jóval lapzártánk után tették közzé, a hivatalos végeredmények a hét második felében válnak ismertté. A voksoláson résztvevők települési és kerületi vezetőket, területi önkormányzati, valamint kisebbségi képviselőket választhattak. Az országgyűlési választásoktól eltérően az önkormányzati választás egyfordulós, és az eredmények a részvételi aránytól függetlenül érvényesek. A legtöbb szavazólapot a budapestieknek kellett kitölteniük, ők szavazhattak a főpolgármester, a kerületi polgármester és az önkormányzati képviselő, továbbá a helyi kisebbségi önkormányzat képviselőjének személyéről és a fővárosi közgyűlés összetételéről. A választópolgárok észrevételeikkel, panaszaikkal, az esetleges választási szabálytalanság gyanújával a helyi választási bizottsághoz fordulhattak. Például megtörtént, hogy szervezetten szállítottak embereket szavazni az egyik polgármesterjelöltre Kunbaján. Gyöngyösön törvénysértő szórólapokat terjesztettek, Vásárosnaményban megszegték a kampánycsendet. (m, ú)

170 kilométer nemzeti színű szalag

Budapest. A jelöltek nagy száma következtében a szavazólapok teljes súlya elérte a 231 tonnát. Összesen 9585 különböző típusú szavazólapot készítettek mintegy 32 millió példányban, több mint 47 500 urnát szállítottak ki a szavazókörökbe és a bizottságok tagjai 55 ezer jegyzőkönyvet töltöttek ki tegnap este. A legszélesebb szavazólap 135, a leghosszabb pedig 144 centiméter volt. Érdekesség, hogy az urnák lezárásához 170 kilométer hosszúságú nemzeti színű szalagot használtak fel. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?