Kvarda provokáció áldozata lett

Nagyszombat/Pozsony. Egyre piszkosabbá válik a megyei választási kampány, valakik szórólapokat nyomtattak a Nagyszombat megyében induló Kvarda József fényképével, illetve a többi megyei MKP-s képviselőjelölt nevében, amit aztán gyorsan leközölt a HZDS lapja is.

Nagyszombat/Pozsony. Egyre piszkosabbá válik a megyei választási kampány, valakik szórólapokat nyomtattak a Nagyszombat megyében induló Kvarda József fényképével, illetve a többi megyei MKP-s képviselőjelölt nevében, amit aztán gyorsan leközölt a HZDS lapja is.

Komárom megye kialakítása, a történelemkönyvekben a Nagymagyarországgal kapcsolatos tananyag átírása, a magyar nyelvet beszélők előnyben részesítése a közigazgatási állások betöltésénél, a magyar kart elutasító nyitrai rektorok felelősségre vonása – ezt ígéri Kvarda József nevében egy MKP-jelölteket támogató ismeretlen polgári kezdeményezés. A rejtélyes Vörös László–Sárközy Ildikó szerzőpáros nem feledkezik meg a szlovák választókról sem, ravaszul azt ígéri, ők is kaphatnak munkát a magyar tőkéjű Slovnaftban, IRB bankban és a komáromi hajógyárban. „Egyértelmű provokációról van szó” – mondta felháborodva az Új Szónak Kvarda József. Az MKP előtt teljesen ismeretlen a független polgári kezdeményezés és a két feltüntetett név. Kvarda elképzelhetőnek tartja, azért osztogatták a plakátokat, mert Vladimír Mečiar tegnap este Nagyszombatban tartott nagygyűlést, és magyar-, sőt Kvarda-ellenes hangulatot akart kelteni. „Valószínűleg feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen” – tette hozzá Kvarda, aki visszautasította, hogy ilyen „marhaságokkal” akarna hatni a választókra. „Nagyszombati megyei elnökként egyébként sem befolyásolhatnám, mi történik a nyitrai egyetemen, a hajógyárban vagy a Slovnaftban” – mutatott rá Kvarda.

– A röplap ravasz megfogalmazása profi munkára vall, biztosan nem egy kocsmaasztal mellett írták. Titkosszolgálati módszerek fedezhetők fel benne, de természetesen nem a mostani SIS-t sejtem a hazugságok mögött – jelentette ki Berényi József, aki a Galántai járásban indul a nagyszombati megyei képviselői posztért.

Mečiar egyébként a tegnapi nagygyűlésen hamisítványnak nevezte a röplapot, szerinte az nem származhat az MKP műhelyéből, és hangsúlyozta, a HZDS-nek sincs köze hozzá. (t, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?