Kisebbségvédelem kell az EU-ban is

Koppenhága/Brüsszel. Uniós kisebbségvédelmi rendszert sürget az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa, aki a többségi nacionalizmus erősödésétől tart az EU-bővítés után. Rolf Ekeus az Unió dán elnökségének vetette fel: félő, hogy az új tagálla-mokban a csatlakozása után romlik a kisebbségek helyzete.

Koppenhága/Brüsszel. Uniós kisebbségvédelmi rendszert sürget az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa, aki a többségi nacionalizmus erősödésétől tart az EU-bővítés után. Rolf Ekeus az Unió dán elnökségének vetette fel: félő, hogy az új tagálla-mokban a csatlakozása után romlik a kisebbségek helyzete. A belépés előtt ugyanis az EB szigorúan elvárja a tagjelöltektől a kisebbségi jogok érvényesítését, ám ezt egy tagállammal szemben már nem teheti. Nincs tehát kialakult, jogi és intézményes erejű kisebbségvédelem az EU-ban. Ekeus szerint katasztrofális következményekhez vezethet, ha nem alakul ki érdemi párbeszéd egy ilyen uniós védrendszerről. Elmondta: intő példa, hogy a Szlovákiában és Romániában élő, nagy lélekszámú magyar kisebbség iránti budapesti gondoskodást még mindig sokan fogadatlan prókátorkodásnak, a belügyekbe való beavatkozásnak vélik. Pedig anyaországi segítség és jogi erejű uniós védelem híján a kisebbségek kutyaszorítóba kerülhetnek, és ismét nem lesz akadály a többségi államnacionalizmus eldurvulása előtt – intett Ekeus.

Az Európai Parlamentben tegnap Nelly Maes flamand képviselő mutatta be „A Beneš-dekrétumok 2002-ben is szedik áldozataikat” című fehér könyvet, amelyet a Magyarok Világszövetsége állított össze a szlovákiai magyar népközösséget mindmáig érő hátrányos megkülönböztetésről. Nelly Maes kijelentette: e kérdésben egy tabut kell ledönteni Európa képviselőházában. A szlovákiai választási hadjáratot nem akarták kívülről befolyásolni e feltárásokkal, de most már ideje kimondani, hogy „Európa nem hunyhat szemet e szörnyűségek, és a nyilvánvalóan ma is tovább élő diszkrimináció felett”. A fehér könyv példákkal dokumentálja, hogy a szlovák bíróságok napjainkban is ítéleteket hoznak a jogfosztó dekrétumok alapján. Maes aláhúzta, hogy Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgárainak újabb jogfosztásáról, hátrányos megkülönböztetéséről van szó. Az ügy tisztázása nem tűr halasztást, mert végéhez közelednek a csatlakozási tárgyalások. Bejelentette: levelet írt Pat Cox házelnöknek, arra kérve, hogy gondoskodjon sürgősen e probléma kivizsgálásáról, mert azt erkölcsi és anyagi síkon is rendezni kell. Felhívta a szlovák kormányt, hogy határolja el magát a kollektív bűnösség elvét megtestesítő dekrétumoktól, és nyújtson anyagi kárpótlást is a kárt szenvedetteknek. Miquel Mayol i Raynal katalán képviselő szerint a jogtalanság orvoslásáig Szlovákiát nem vehetik fel az EU-ba. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke külön is kiemelt egy néhány hete született bírósági határozatot, amelyben a nyitrai bíróság a hatályos jogot semmibe véve megfosztotta Csepy Erzsébetet jogos örökségétől, és a földjét olyan szlovák telepeseknek ítélte, akiknek a nevére még a Beneš-dekrétum alapján való elkobzás után sem írta azt át a telekkönyvben a földhivatal. Pierre Gillet, egy belga civil szervezet, a Közép-Európai Emberi Jogvédő Bizottság elnöke elmondta, közel kétezer panaszos levelet kaptak a dekrétumok mai szlovákiai kárvallottjaitól. (NOL, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?